Gazdaság

„Még mindig tisztelet övezi az Ikarust az iráni piacon”

Széles Gábor: Az ottani partner három autóbuszgyártót ajánlott fel, mint lehetséges partnert, úgy gondolom, hogy valamelyikükkel néhány hét alatt megállapodunk

Iránnak eltökélt szándéka, hogy hosszabb távon együttműködjön az Ikarussal, ebből adódóan most a legfontosabb feladat, hogy megtaláljuk a szakmai partnereinket, és megkezdjük a tárgyalásokat a gyártás előkészítéséről – nyilatkozta lapunknak Széles Gábor, az Ikarus vállalatcsoport elnöke.

iranFotó: NGM

– Tagja volt annak a magyar delegációnak, amit Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter vezetett a hét végén Iránban. A sajtóból az derült ki, hogy komoly lehetőségek rejtőznek a magyar-iráni gazdasági kapcsolatokban, az Ikarus megállapodást kötött ezer autóbusz szállításáról. Milyen lehetőségeket lát távlatilag a magyar-iráni együttműködésben?

– Személy szerint nagyon örülök, hogy kint lehettem Varga Mihály miniszterrel, aki sokat tett azért, hogy tető alá hozzuk a szerződést az iráni féllel. Tapasztaltam azt is, hogy még mindig tisztelet övezi az Ikarust, és az iráni kormány kiáll amellett, hogy ismét megvethessük a lábunkat az ottani piacon. Egyetlen példát hadd említsek: aznap amikor aláírtuk a megállapodást, Masoud Karbasian iráni gazdasági és pénzügyminiszternek más irányú elfoglaltsága lett volna, de ragaszkodott ahhoz, hogy az Ikarus és a Bank Shahr csoport közötti aláírás a minisztériumban történjen, továbbá, hogy személyesen is részt vegyen az eseményen. Iránnak eltökélt szándéka, hogy hosszabb távú együttműködés révén Ikarus autóbuszokat gyártson. Ebből adódóan most a legfontosabb feladat, hogy ehhez megtaláljuk a szakmai partnereinket, és megkezdjük a tárgyalásokat a gyártás előkészítéséről. Az iráni partner három autóbuszgyártót ajánlott fel, mint lehetséges partnert, úgy gondolom, hogy valamelyikükkel néhány hét alatt megállapodunk.

– Hogyan illeszkedik az iráni ügylet az Ikarus stratégiájába?

– Az általam korábban felvázolt stratégia szerint évente háromezer autóbusz gyártására rendezkedünk be, úgy, hogy ebből kétezret a külpiacokra szánunk. Megkezdtük a tárgyalásokat az oroszokkal, amelyről még nem árulnék el részleteket, bár az egyre biztosabbnak tűnik, hogy a Kamaz lesz a partnerünk. Kína legnagyobb autóbusz-gyártójával, a Yinlonggal a nyáron alapítottunk vegyesvállalatot, melynek ünnepélyes aláírása éppen a múlt héten történt meg Varga Mihály miniszter előtt. Az iráni pedig a harmadik pillére a stratégiának.

– Milyenek az iráni buszokra vonatkozó piaci igények?

– Mások az ottani elvárások és a műszaki követelmények, ez a fejlesztési kapacitásokat illetően komoly kihívást jelent nekünk is. Mivel sok megrendelést kell teljesítenünk, városi és elektromos autóbuszokat, meglehetősen komoly iramot kell diktálni, hogy az ehhez szükséges fejlesztési kapacitásaink rendelkezésre álljanak. Ezzel együtt az Ikarusnál csak ebben az évben számos olyan beruházást valósítottunk meg, amelyekkel eleget tudunk tenni a megrendelői elvárásoknak.

– Milyen típusú autóbuszokat szállítanak Iránba?

– Egy részük városi, a többi regionális, szóló és csuklós egyaránt. A járművekbe euro 4-es és euro 5-ös környezetvédelmi norma szerint készült motorokat építünk, ugyanis az ottani finomítói lehetőségek miatt nem áll rendelkezésre olyan tisztaságú üzemanyag, amely az euro 6-os motornál szükséges.

– A nagy európai gyártókkal milyen az együttműködésük?

– A Volvóval, az MAN-el vagy akár az Ivecóval rendkívül jól alakulnak a kapcsolatok. A Volvóval legutóbb sikerült megállapodnunk új hajtásláncok szállításáról. Közösen tudunk megjelenni a külpiacokon is, és ez fordulatot jelent az együttműködésben.

 irán