Gazdaság

Matolcsy: Elegendőek a tartalékok

Az Európai Unió harmadik recessziós válsága nehezítő körülmény számunkra

Az árstabilitás és a pénzügyi stabilitás megőrzése mellett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elsőrendű feladata 2015-ben az lesz, hogy kivédjen minden, a magyar pénzügyi rendszert érintő támadást – mondta a jegybank elnöke tegnap az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt.

Matolcsy György sikeresnek nevezte a kormánnyal való együttműködést, és kiemelte, jövő évi tevékenységüket segíti a devizahiteles-probléma megoldása, a devizahitelek forintosítása. A távirati iroda beszámolója szerint hangsúlyozta, hogy az MNB devizatartalékai kellően magasak (és azok is maradnak) ahhoz, hogy teljesíthessék a jegybanktörvényben rögzített követelményeket, és a kihívásoknak is megfeleljenek. Az MNB elnöke szerint ugyanakkor 2015-ben az Európai Unió harmadik recessziós válsága nehezítő körülmény lehet Magyarország számára. Kiemelte, Magyarország azt is bebizonyította, hogy egyszerre lehet költségvetési, beruházási, fogyasztási, növekedési fordulatot végrehajtani, és hogy a kormány és a vele stratégiai együttműködésben álló MNB helyes úton jár. Az MNB ebben az évben sikeresen integrálta a pénzügyi fogyasztóvédelmet a jegybankba. Kifejtette, miközben a jegybank korábbi vezetése 2013-ra 203 milliárd forint veszteséget tervezett, végül az MNB 23,6 milliárd forint nyereséget ért el. Enélkül nem szüntették volna meg a Magyarországgal szembeni uniós túlzottdeficit-eljárást – mondta az elnök, hozzátéve, hogy az MNB nyereséges működése a lehető legjobb támasza a gazdaságpolitikának.