Gazdaság
Másfél százalékos alapkamatot vár a CIB Bank
Felminősítés jöhet őszig
Hosszú távon alacsony maradhat a jegybanki alapkamat, részben az alacsony hazai infláció, a térség és Magyarország javuló kockázati megítélése, részben a kedvező globális pénzügyi környezet miatt. A CIB Bank előrejelzése szerint a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa továbbra is maximálisan kihasználja majd a rendelkezésre álló mozgásteret, vagyis addig csökkenti a kamatot, ameddig a piaci körülmények ezt lehetővé teszik. Várakozásuk szerint a jegybanki alapkamat a nyár végéig 1,5 százalékra süllyed, de az elemzők nem zárnak ki ennél alacsonyabb rátát sem – mondta tegnapi sajtóreggelijén Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője. Úgy fogalmazott, a márciusban újrakezdett magyar kamatcsökkentési ciklus folytatását támogatja, hogy várhatóan valamivel később kezdődik és a korábban vártnál erőtlenebb lehet az amerikai monetáris szigorítás. A brit és az amerikai jegybank mérlegfőösszege belátható időn belül nem zsugorodik számottevően, a japán jegybank fenntartja eszközvásárlási programjait, miközben az EKB csak idén tavasszal indította el mennyiségi lazító programját. Utóbbi jótékony hatása a gazdasági és pénzügyi beágyazódás eredményeképp a feltörekvő piacok közül a Közép-Kelet-európai régióban lehet a legerőteljesebb.
Trippon Mariann kiemelte, miközben a visegrádi országok eddig is ellenállónak bizonyultak a feltörekvő országokat sújtó eladói nyomással szemben, a forinteszközöknek az is támaszt nyújthat, hogy a beinduló növekedés és a külső és belső egyensúlyi pozíció számottevő javulása miatt mára Magyarország lekerült a különösen kockázatosnak, leginkább sérülékenynek tartott országok listájáról.
Hangsúlyozta, a magyar gazdaság csökkenő sérülékenységével és a javuló befektetői megítéléssel párhuzamosan a forint az idei év eddig eltelt időszakában felülteljesítette a régiót – a rekord alacsony jegybanki kamat és a történelmi mélypont közelében álló állampapírhozamok ellenére is. A CIB Bank elemzői szerint azonban a forint/euro árfolyam középtávon nem marad a 300-as szint alatt. Úgy vélik, inkább a 305-315-ös sáv lesz irányadó.
A CIB sajtóreggelijén kérésre válaszolva elhangzott, hogy az őszig egy, de az is megeshet, hogy két hitelminősítő is felminősíti hazánkat.