Gazdaság

Marad az állami támogatás

A Széchenyi-kártya-programban Az európai uniós fejlesztések előfinanszírozásához is kapható segítség

A Széchenyi-kártya-program hitelkonstrukcióit 2015-ben is állami segítséggel igényelhetik a vállalkozások, a kormány nemrégiben meghosszabbította a kamattámogatást és a garanciát. A kis- és középvállalkozások (kkv) esetében az átlagos hitelfelvétel tízmillió forint.

Széchenyi-kártya 20150112
A cégek nyolcvan százaléka tervez beruházást, ehhez is igénylik a kamattámogatást (Fotó: Hegedüs Róbert)

A kamattámogatás mértéke hitelkonstrukciónként eltérő, összességében egy és öt százalék között mozog. Ezzel jelenleg a beruházási és az önerőhitel éves nettó kamata 1,6 százalék, az uniós támogatást megelőlegező hitelé 1,1 százalék, a folyószámlahitelé pedig a piacon lévő hasonló konstrukciók közül az egyik legalacsonyabb, 5,1 százalék éves nettó kamat mellett maximum 25 millió forint hitel vezető fel – mondta a távirati irodának Krisán László, a programot működtető Kavosz Zrt. vezérigazgatója. Tájékoztatása szerint a Földművelésügyi Minisztérium is meghosszabbította az Agrár-Széchenyi-kártya-programot 2015-re, az agrártárca négy százalék kamattámogatást és garanciát ad a termékhez, ezzel jelenleg az éves nettó kamat 2,1 százalék.

Krisán László kiemelte, hogy a vállalkozások továbbra is likviditási gonddal küzdenek. Ezt jelzi a Kavosz november végén több mint ezer vállalkozás megkérdezésével készült felmérése is, amely szerint a vállalkozások nyolcvan százaléka tervez a közeljövőben valamilyen fejlesztést, több mint 84 százalékuk a fejlesztéshez uniós forrás akar igénybe venni. Hasonlóan a korábbi felmérésekhez a vállalkozások 28 százaléka gépet, berendezést kíván vásárolni, további 19 százalékuk informatikai beruházásban gondolkodik, 15 százalékuk székhely-, illetve telephely-korszerűsítést tervez, 17 százalékuk ingatlanvásárlást vagy -építést szeretne megvalósítani.

A cégek 24 százaléka ötmillió forint alatti hitel felvételében gondolkodik, további negyven százaléka öt- és húszmillió forint közötti összeget igényelne, 17 százalékuk húsz- és ötvenmillió forint közötti kölcsönt lát szükségesnek. A vállalkozások 81 százaléka tehát legfeljebb ötvenmillió forint hitel felvételét tervezi, amit a Széchenyi-kártya-program hitelkonstrukciói lefednek, hiszen az átlagos hitelfelvétel tízmillió forint – mutatott rá Krisán László. A Kavosz vezérigazgatója hangsúlyozta: a felmérés arra is rávilágított, hogy a korábbi 47 százalékos aránnyal szemben most már a vállalkozások 84 százaléka uniós támogatást is igénybe akar venni a fejlesztéséhez. Ugyanakkor az önerő biztosítása negyven százalékuknál gondot jelentene, 37 százalék pedig az uniós támogatás előfinanszírozására tartana igényt. Krisán László szerint ezeknek a problémáknak az áthidalására a Széchenyi-kártya-program önerő-kiegészítő, illetve a támogatást megelőlegező hitele jó megoldás, ezért továbbra is szorgalmazzák, hogy a uniós támogatásban részesülő vállalkozások automatikusan igénybe vehessék ezeket a lehetőségeket.

A Kavosz adatai szerint a 2002-ben indult Széchenyi-kártya-programban eddig összesen több mint 281 ezer igénylést regisztráltak, 211 ezer hitelügyletre szerződtek, a kkv-nak kihelyezett hitelek állománya év végére meghaladta az 1400 milliárd forintot.