Gazdaság
Már utasokat szállít a hazai vasutaknak szánt századik Flirt
A MÁV és a GYSEV 112 vonatot vásárolt a Stadlertől

Forgalomba állt a svájci központú Stadler Rail Csoport századik Flirt típusú alacsony padlós motorvonata Magyarországon. A két hazai vasúttársaságtól, a MÁV Zrt.-től és a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt.-től összesen 112 járműre kapott megrendelést a Stadler. A GYSEV által rendelt tíz motorvonatnak már mindegyike üzemel, míg a MÁV által megrendelt 102 járműből kilencven szállít utasokat. A fennmaradó tizenkét motorvonatot szeptember 30-ig adják át a vasúttársaság részére – közölte a Stadler.
A „századosi rangot” a Nemzeti Közlekedési Hatóság a futópróbát követően adta meg, ezt minden hazánkban forgalomba álló járműnek teljesítenie kell. A gyártó, a vasútvállalatok, illetve a hatóság viszonya ugyanakkor nem új keletű, hiszen az első két Flirt motorvonat még 2007-ben állt forgalomba a Budapest–Pusztaszabolcs–Dunaújváros vonalon. A MÁV 2006-ban adott megrendelést a Stadlernek hatvan (30+30) motorvonat szállítására, a GYSEV pedig 2012-ben rendelt négy motorvonatot a svájci cégtől. Ezt követően a MÁV és a GYSEV 2012 novemberében indított közös közbeszerzési eljárást 42+6 alacsony padlós villamos motorvonat vételére, a szállítási szerződést pedig 2013 márciusában írták alá a Stadlerrel. A szerződés aláírásától számítva szinte napra pontosan egy év múlva érkezett hazánkba az első két motorvonat, amelyet a MÁV vett át.
Az eddig forgalomba állított Flirt motorvonatok nyolcvanmillió kilométert tettek meg a hazai vasútvonalakon, az átlagos rendelkezésre állási érték pedig mintegy 94 százalék. Mindez azt jelenti, hogy százból kilencvennégy járművet mindig tudnak használni a vasúttársaságok. Jelentős az energiamegtakarítás is: az első hatvan motorvonattal mindeddig hétmilliárd forint értékű energiát takarított meg a MÁV ahhoz képest, ha ugyanazt a forgalmat hagyományos szerelvényekkel bonyolította volna. A motorvonatok esetében a MÁV rekordot is elért, ugyanis az eddig megrendelt 102 jármű a legnagyobb egy üzemeltetőhöz tartozó, azonos műszaki tartalmú Flirt flotta a világon. Emellett Németország és Svájc után 112 vonattal Magyarországon közlekedik a szállítás befejeztével a világ harmadik legnagyobb Flirt flottája.
A négyrészes Flirt motorvonatok részben a Stadler szolnoki gyárában készülnek. A MÁV 2009 szeptemberében állította forgalomba az első olyan motorvonatot, amelynek alumínium kocsiszekrénye Magyarországon készült, ez volt egyébként az ötvenedik Flirt. A GYSEV-nek szánt motorvonatok közül két éve már az elsőnek is itt készült a karosszériája.