Gazdaság

Már tervezik a tokaji borstratégiát

Megkapta a borszármazási bizonyítványt a 2014-es aszúboraira a Tokaj Kereskedőház Zrt. a Hegyközségek Nemzeti Tanácsától – közölte a Tokaj Kereskedőház.

A származási bizonyítvány kiadása, amelyhez a szükséges teljes dokumentációt a cég a hivatalos határidőig átadta, az engedélyező hatóságnál tapasztalható informatikai hibák miatt késett. Az aszúszemek feldolgozása és az aszúbor készítése során mindenben a jogszabályoknak és a borvidéki rendtartásnak, valamint a vonatkozó termékleírásban előírtaknak megfelelően járt el – mutatott rá a közlemény. Az aszúval kapcsolatban korábban a HVG azt írta, hogy a cég nem kapta meg a szükséges származási bizonyítványt, így nem kezdheti meg az aszú borok előállítását.

Hamarosan elkészül az az állami támogatással megvalósuló stratégia, amelynek köszönhetően Tokaj-Hegyalja újra a világ egyik vezető prémiumbor-termelő térsége lehet. A Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanácsa a jövő héten tárgyal a borvidék vezető pincészeteivel, vállalkozásaival a stratégiáról és a felek álláspontjáról. A borvidék megújulását célzó irányvonalakat egy tíz országra kiterjedő, a borfogyasztási szokásokat vizsgáló nemzetközi kutatás eredményei mentén alakították ki. Várhatóan 2020-ban már a száraz furmintok adhatják a tokaji bortermelés mennyiségének hatvan-hatvanöt százalékát, értékének pedig 52-57 százalékát.