Gazdaság
Magyarország számít a fiatalokra
A csökkenő adóterhek a pályakezdőket is előnyösen érintik hazánkban, a munkahelyvédelmi akcióterv is sokat segített eddig

A kormány célja, hogy Magyarország olyan hely legyen, ahol a fiataloknak kiszámítható és biztonságos jövőképe van, azon dolgoznak, hogy minden magyar fiatal megtalálja a számításait Magyarországon. Ezért a kormány olyan országot szeretne, ahol mindenkinek van értelmes munkája, tisztességes fizetése, otthona – közölte tegnap Dömötör Csaba a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. Hozzátette, ebben segít a gazdaság jó teljesítménye, amelynek egyik fontos bizonyítéka, hogy nemrégiben visszafizette az ország az Európai Bizottság (EB) és az IMF hitelét, valamint csökkenő pályán van az államadósság, ami azt jelenti, hogy kevesebb teher lesz a jövő generációinak vállán.
Az európai trendekkel ellentétben Magyarországon az elmúlt években csökkent a fiatalkori munkanélküliség, a cél, hogy minden magyar fiatalnak legyen munkája. Ezt segíti a munkahelyvédelmi akcióterv, amelynek köszönhetően eddig már 165 ezer fiatal tudott elhelyezkedni – tette hozzá Dömötör Csaba. A távirati iroda tájékoztatása szerint az államtitkár beszélt arról is, hogy a csökkenő adóterhek a pályakezdőket is előnyösen érintik. A jelenlegi szja-kulcs az egyik legalacsonyabb Európában. Szeretnék elérni azt is, hogy a magyar fiatalok egészségesen éljenek, ennek legfontosabb eleme a rendszeres testmozgás. Soha annyi sport és szabadidős fejlesztés nem volt eddig Magyarországon, mint most, öt év alatt több mint ötszáz sportpálya épült, és jövőre is számos uszoda és tornacsarnok készül el.
Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára azt mondta, a családok otthonteremtési kedvezményét az év első három hónapja alatt több mint tízmilliárd forintos nagyságrendben vették már igénybe. Az ifjúságpolitika másik kiemelt területeként említette az oktatást, és közölte, 2017-ben 270 milliárd forintos többlet áll rendelkezésre ezen a területen.