Gazdaság

Ma már nem csak álom a gyors internetezés

A távközlési különadó kizárólag az itthon működő vállalatokat sújtja, mondja az Invitel vezérigazgatója

Összetett és globális szintű ismeretekre van szüksége egy távközlési vállalatnak ahhoz, hogy a piacon tudjon maradni, és ehhez jelentős beruházások is szükségesek – mondta lapunknak David Blunck, az Invitel Csoport vezérigazgatója. A távközlési különadót viszont továbbra is igazságtalannak és piactorzítónak tartják.

David Blunck 20161201
David Blunck: A versennyel leginkább az ügyfelek járnak jól (Fotó: Varga Imre)

– Meglepően jól beszél magyarul. Mikor tanulta meg a nyelvet?

– Négy éve honosított állampolgár vagyok, a feleségem révén tanultam meg magyarul. Az Amerikai Egyesült Államokban születtem, Angliában is éltünk a családommal, tíz éve költöztünk Magyarországra. Nehéz volt megtanulni magyarul, hiszen nem itthon, nyelvi környezetben tettem ezt meg, úgy is fogalmazhatnék, hogy a feleségem hatékony segítsége és ráhatása révén otthon, a konyhaasztal mellett sajátítottam el a nyelvet.

– Akkor nem lóg ki a sorból, hiszen az Invitelnél, amely egyébként külföldi pénzügyi befektető tulajdonát képezi, mindenki magyar.

– Igen, az Invitelnél mindenki magyar állampolgár, itt szolgáltatunk, itt fizetünk adót, és hosszú távon számítunk a magyar piacra. Mást nem is tehetnénk, hiszen például azt az optikai hálózatot, amit országos szinten kiépítettünk, nem is tudnánk egykönnyen elvinni, és persze nem is akarjuk.

– Manapság, amikor a távközlés és az informatika határai szinte teljesen elmosódnak, mi jelenti a legnagyobb kihívást a cégnek mint távközlési szolgáltatónak?

– Ma már bármelyik ponton lehet hiba vagy lassulás a nagyon összetetté vált rendszerben az asztali számítógéptől a felhőszolgáltatásig. Ezért szükség van egy integrált szolgáltatóra, amelynek a probléma gyors megoldása nem jelent gondot. Magyarországon kevés olyan cég működik az informatika és a távközlés területén, amely az egész értékláncot átfogja, szolgáltat és képes a beavatkozásra. Vagyis manapság már nem elegendő egy adott területhez érteni, globális, integrált tudásra van szükség az adatközponttól az asztali számítógépig. A másik lényeges változás, hogy az ügyfelek gyors reagálást várnak, új termékekkel, új ajánlatokkal kell megfelelni az igényeknek. Emellett biztonságos üzemeltetésre van szükség, ehhez viszont rengeteg beruházás szükséges. A cégnél ezért évente több mint tízmilliárd forintot, azaz árbevételünk mintegy egynegyedét fordítjuk beruházásra, fejlesztésekre. Nagyon éles a konkurencia, húsz éve a telekommunikációs piac még monopó­lium jellegű volt. Ma már verseny van, így működik a kapitalizmus, ezzel leginkább az ügyfelek járnak jól.

– Valóban, a húsz évvel ezelőtti állapotokhoz képest sokat változott itt is a világ.

– Létezik egy mondás a hollywoodi iparban, mely szerint a gyors, a jó és az olcsó esetében kettő közül lehet választani, a három egyszerre nem igazán jön össze. Az internetszolgáltatás ma ezt az egyetemes szabályt felülírja, hiszen olcsóbb mint bármikor, jobb mint tíz éve – ma például HD videókat tudunk letölteni – és sokkal gyorsabb is.

– A különadót már több fórumon is bírálta. Miért érzik ennyire hátrányosnak a távközlési szektorra érvényes különadót, hiszen ebben az iparágban sem a forgalom, sem az árbevétel miatt nincs okuk panaszra a cégeknek.

– Az árbevételünk hat százalékát viszik el a különadók már a hatodik éve. A versenytől, a konkurenciától nem tartunk, tesszük a dolgunkat. Ez viszont más, hiszen a távközlési különadó kizárólag az itthon működő telekommunikációs cégeket sújtja, azoktól a vállalatoktól von el erőforrást ilyen címen az állam, akik itthon ruháznak be, magyaroknak adnak munkát. Azok, akik külföldről szolgáltatnak, ezt megússzák. Az ilyen konkurencia nem igazságos, a különadó hátrányos helyzetbe hozza a hazai távközlési szolgáltatókat. Ez hosszú távon sem nekünk, sem a magyar gazdaságnak nem előnyös, hiszen az ágazat jelentősen hozzájárul az ország versenyképességéhez.

– Ezzel együtt viszont csökken a társasági adó és az internet áfája.

– A kormány üdvözlendő lépéseket tett az adó csökkentésére, hiszen öt évig mentesül a közműadó alól az a cég, amelyik száz megabitnél gyorsabb internethálózatot hoz létre. Az internet áfájának csökkentése várhatóan kedvező hatású lesz a fogyasztók körében. A különadók viszont ettől függetlenül továbbra is torzítják a piaci versenyt, és mivel az ország már kijött a válságból, tovább nem is lenne indokolt a fenntartásuk.

– Hogyan haladnak a széles sávú internethálózat kiépítésével?

– Az állammal együttműködve és az Európai Unió támogatásával körülbelül százezer újabb háztartásban tesszük elérhetővé a szupergyors internetet. Jelenleg a részletes tervezés és az engedélyeztetés zajlik, jövőre kezdődik az építkezés, egy Csongrád megyei település kivételével, ahol már végeztünk is a munkával. Mivel kisebb és elszórt településekről beszélünk, támogatás nélkül nem térült volna meg a beruházás a szolgáltatóknak. Az uniós támogatás viszont lehetővé teszi, hogy nemcsak a városokban tudjuk kiépíteni a gyors internethálózatot, hanem a kisebb településeken is.

– Mi jellemző a hazai fogyasztói szokásokra?

– Még mindig a televízió-központúság a jellemző, tíz háztartásból kilenc előfizet rá, ami nemzetközi szinten is elég magas. Viszont az ügyfelek döntő része már csomagban vásárol, ami azt is jelenti, hogy a telefont vagy a televíziót az internet is kiegészíti.