Gazdaság

Logisztikai bővítés

Újdonságok a kecskeméti Mercedesnél

A Mercedes-Benz kecskeméti gyára tizenötmillió eurós beruházással új logisztikai koncepciót valósít meg, amelynek keretében jelentősen bővül az üzem logisztikai csarnoka és megújul a gyártósorok alkatrészellátása – közölte a társaság tegnap a távirati irodával.

A jövőben az adott munkafolyamathoz szükséges alkatrészeket önjáró robotok úgynevezett árukosarakban szállítják a megfelelő időpontban és mennyiségben a szalagnál dolgozó munkatársakhoz
 A logisztikai csarnok bővítésének építési munkálata a tervek szerint 2016 első negyedében kezdődik és nyárig befejeződik. 

Thomas Geier, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. igazgatója kiemelte, hogy három és fél évvel ezelőtt kezdték meg a gyártást Kecskeméten, már három modell készült itt az egész világ részére. Hozzátette: büszkék arra, hogy ilyen új üzemként úttörő szerepet vállalhatnak a Mercedes termelési hálózatában egy új koncepció bevezetésében. A kecskeméti Mercedes négyezer embert foglalkoztat és harminckét hazai beszállítóval dolgozik együtt.