Gazdaság

Lendületes külkereskedelem

A beruházások importnövelő hatását ellensúlyozza az exportkereslet

Az első fél évben 9,9 százalékkal nőtt az export és 11,3 százalékkal az import euróban számolt értéke a múlt év azonos időszakához képest. Az import érzékelhetően nagyobb növekedési üteme ellenére a kereskedelmi mérleg többlete mindössze 41 millió euróval csökkent és 5,377 milliárd eurót (1664 milliárd forint) tett ki – jelentette tegnap első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Júniusban az export értéke 8,82 milliárd euró volt, alig maradt el a májusi 9,061 milliárdtól, amely minden idők második legnagyobb értékű exportja volt a márciusi 9,474 milliárd után. Mint a távirati iroda közölte, a júniusi 1,060 milliárd eurót meghaladó aktívumnál csak tavaly júniusban volt nagyobb, 1,157 milliárd a havi mérlegtöbblet, amely most harmadszor lett millióban négy számjegyű.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője közölte: a belső kereslet élénkülésének, a fogyasztás gyorsulásának és a beruházások robusztus emelkedésének importnövelő hatását ellensúlyozza a kiváló külső kereslet, valamint a növekvő exportkapacitások. Az olajárak visszaesése pedig a vártnál kisebb mértékben rontja a cserearányokat. Mindezek hatására – tette hozzá – a korábbi várakozásunknál jóval kisebb mértékben csökkenhet idén a külkereskedelem többlete, ami 9,5 milliárd euróra mérséklődhet a tavalyi 9,93 milliárdról, egyúttal jelentős felfelé mutató kockázatot jelent a bruttó hazai termék általuk várt 3,9 százalékos növekedésre nézve. Jövőre az autóipari beruházások miatt érdemben növekedhet a kivitel.