Gazdaság

Lendületben az építőipar

A csok és az ötszázalékos lakásáfa keretében végzett beruházások egyaránt közrejátszottak a piac bővülésében

Egyes építőanyagok forgalma húsz-harminc százalékkal ugrott meg az első fél évben – mondta lapunknak Szarka László. A Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség ügyvezetője kiemelte, az építőanyagok idei árnövekedése jellemzően öt-nyolc százalék volt.

Az építőipari fellendülés mentén változatlanul komoly probléma a kivitelezői szakemberhiány, amely három-hat hónapos csúszásokat eredményez – hangoztatta lapunknak adott interjújában Szarka László. A Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség ügyvezetője aláhúzta, a kalandor jellegű projektek is megjelentek. Szarka László a friss adatok alapján elmondta, az építőanyagok idei árnövekedése jellemzően öt-nyolc százalék körüli, vagyis lényegesen kevesebb, mint amennyivel a gyártóknál nőttek a bérek, illetve emelkedett egyes alap- és nyersanyagok beszerzési ára. Az égetettkerámia-téglák forgalma huszonöt-harminc százalékkal bővült az év első hat hónapjában. A szövetség adatai alapján téglából nincs hiány, a gyártók szükség esetén belső gyártói importtal, társvállalatokon keresztül kezelik a keresletet.

Az égetettcserép-termékek piacán nyolc-tíz százalékos volt a növekedés, de ez az épülő projektek műszaki készültségétől függően tovább nőhet – fogalmazott. A fehér falazati termékeknél csaknem húsz százalékkal nőtt a kereslet, ezekből sincs hiány, a kapacitások elegendőek. A poliuretán termékek előállításához a multinacionális alapanyaggyártók gyártási nehézségei miatt nincs elég alapanyag, emiatt négy-hat héttel hosszabb a szállítási határidő. Beszélt arról is, a szálas szigetelőanyagoknál huszonöt százalékkal nőtt a kereslet az első fél évben. Kitért rá, jelenleg jelentős hiány van acéllemez radiátorokból. A homlokzati nyílászárók piacán a nyár folyamán is kitart az év eleji lendület, húszszázalékos növekedés várható az előző évhez képest. A csok, az ötszázalékos lakásáfa keretében végzett beruházások és a magánlakás-építések hatása egyaránt közrejátszott a piac bővülésében. Hozzátette, a finanszírozást tekintve jellemző manapság, hogy a pénzintézetek a kis és mikrogyártócégeknek nem adnak hitelt – vagyis a gyártási hitelezés nem működik megfelelően.