Gazdaság
Lendületbe jöhet az építőipar
A családi otthonteremtés élénkíti a gazdaságot

Hornung Ágnes és Tuzson Bence a gazdasági eredményeket ismertette (Fotó: Varga Imre)
Hármas célt szolgál a kormány által indított családpolitikai intézkedés, egyrészt segíti az új lakáshoz való hozzájutást, javíthatja a demográfiai helyzetet, és egyben élénkíti a gazdaságot – közölte tegnap Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár. Az intézkedések leginkább az otthonteremtésre épülnek, vagyis az a cél, hogy minél több magyar család lakáshoz jusson. Kiemelten fontos, hogy Magyarországon minél több gyermek szülessen, vagyis a gyermekvállalási kedv növelése révén a demográfiai helyzet is javulhat.
Az államtitkár közölte azt is, hogy a lakáspolitikai intézkedések közvetlen formában a gazdasági élénkülést is támogatják, az építőipar fellendülésével a gazdaság is növekszik. A program főbb elemei közül felidézte a családi otthonteremtési kedvezményt (csok), a nemzeti otthonteremtési közösséget (nok), illetve az általános forgalmi adó (áfa) csökkentését. Előbbinél a három gyermeket vállaló családok tízmillió forint vissza nem térítendő állami támogatáshoz jutnak, további tízmillió forintot kedvezményes kamatozás mellett vehetnek igénybe.
A noknál a közösségek tagjai megtakarításaikhoz tíz év alatt legfeljebb hárommillió forint állami támogatást tehetnek hozzá, így juthatnak lakáshoz. Az áfa új lakás vagy ház vásárlása esetén 27-ről öt százalékra csökkent, az építkezésnél pedig ötmillió forintig az építőanyag áfája visszaigényelhető.
Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára az első két hónap tapasztalatairól elmondta, hogy 2400 csok-kérelmet fogadtak be a pénzintézetek, hatmilliárd forint értékben. Elmondta: míg a válság előtt évente 35-40 ezer lakás épült, 2010-et követően alig nyolc-tízezer. A 2010-ben kezdett gazdaságpolitika eredménye, hogy a kormány hozzákezdhetett a nagyvonalú lakáspolitikájához. Hozzátette: az építőipar fellendülésével a szakképzett munkaerő is könnyebben itthon tartható.