Gazdaság
Leleplezte magát a baloldal
A nagyobbik kormánypárt tegnap közleményben reagált Varju László DK-alelnök szavaira, aki arról beszélt, a Buda-Cash volt vezetőjének személyében rövid időn belül a második brókercsalót engedi el a „fideszes ügyészség”. A Fidesz emlékeztetett: a DK képviselői korábban nem szavazták meg a csaló brókerek vagyonának zárolását lehetővé tevő törvényjavaslatot sem. „Ha Gyurcsány Ferencen és a többi ellenzéki párton múlik, akkor a brókerek ma is büntetlenül folytathatnák a csalásokat, ahogy az MSZP-kormány idején, amikor fellazították a pénzügyi felügyeletet, és hagyták, hogy a brókerek több mint egy évtizeden át ellopják mások pénzét” – fogalmaztak.
Nem szerepel a Buda-Cash ügyének gyanúsítottjai között a társaság alapítója – közölte a Magyar Nemzet. Bár Pintér Zoltán 2014-ig a brókercég igazgatósági elnöke és fő tulajdonosa volt, eljárás nem folyik ellene.