Gazdaság

Lehet pályázni a támogatott idei táborokra

Az idén is lesznek Erzsébet-táborok, mintegy százezer gyermek táborozását teszi lehetővé 2016-ban az Erzsébet-program az Emberi Erőforrások Minisztériuma által biztosított támogatásból – adta hírül tegnap a szakminisztérium.

Az idei évtől a pályázatokat a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány kezeli. Pályázni már lehet a szervezet honlapján a tavaszi, nyári és őszi táborokra. Az esztendő során később további, új felhívások is megjelennek majd.

Az utóbbi két évtized legnagyobb gyermektáboroztatási programját indította el a magyar kormány 2012-ben. Az eltelt idő alatt több mint hatszázezer magyar ember jutott üdülési, pihenési lehetőséghez, közülük több mint háromszázezer gyermek. A brüsszeli döntés ellenére a magyar kormány továbbra is elkötelezett a gyermektáboroztatási program mellett. A négy éve indított misszió célja, hogy az állam olyan magyar gyermekeknek nyújtson színvonalas kikapcsolódási lehetőséget, akik számára ez másként nem lenne elérhető.

A pályázatok részleteiről az Erzsébet-program elektronikus felületén, a www.erzsebetprogram.hu internetes oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők. A most meghirdetett táborozási lehetőségek összesen mintegy ötvenezer gyermeknek biztosítanak majd kedvezményes üdülést.