Gazdaság

Lakáskeresésbe fogtak, akik áremelkedést várnak az otthonteremtési kedvezmény kibővítése után

Türelem és sietség az ingatlanpiacon

Az év elején megugró ingatlanpiaci kereslet a tapasztalatok alapján fokozatosan csökkenő tendenciát mutat a februári és márciusi időszakban.

lakás 20190227
  Februárban és márciusban szinte pang az ingatlanpiac, most mégis sok a keresgélő (Fotó: Papajcsik Péter)

Az idei évben azonban az erős januári kezdés után február harmadik hetében újra emelkedő vevői érdeklődést regisztráltak a Duna House rendszerében. A vevői érdeklődés alapján az a tapasztalat, hogy a piac áremelkedést vár a kormányzat családtámogatási rendszerétől – derült ki a cég lapunknak küldött elemzéséből. A támogatások mostani bejelentése és későbbi hatályba lépése kettős hatással van az ingatlankeresők körére. Egyik oldalról azok, akik szeretnének élni a támogatás valamelyik formájával, kivárják a hatályba lépést, és néhány hónappal eltolják vásárlásukat. A másik oldalról pedig azok, akik élethelyzetük miatt nem tudnak, vagy nem akarnak részesülni a támogatásból, próbálják előre hozni a vásárlásukat, hiszen az ingatlanárak további emelkedésére számítanak – nyilatkozta Benedikt Károly, az ingatlaniroda elemzési vezetője. A megugrott kereslet alátámasztja azt a tényt, hogy utóbbi vevők vannak többségben a jelenlegi piacon. Az egyhetes keresletnövekedéstől még nem érdemes hosszú távú következtetéseket levonni, de az a tény, hogy a növekedés pontosan a bejelentések után volt látványosan tapasztalható, arra ad okot következtetni, hogy a piac racionalitása az árak további emelkedése mellett tette le voksát. A regisztrált ingatlankeresők száma február harmadik hetében tizenöt százalékkal volt magasabb az elmúlt évek ilyenkor megszokott átlagánál, és újra emelkedő szakaszba lépett.

Februárban és márciusban szinte pang az ingatlanpiac, most mégis sok a keresgélő  (Fotó: Papajcsik Péter