Gazdaság
Közvetlen tehervonat jött a Távol-Keletről
Az új járat a hosszabb szállítási időt igénylő tengeri, valamint a drágább légi út versenyképes alternatívája, javuló kapcsolatok

Új, közvetlen vasúti teherjárat érkezett Kínából tegnap Budapestre, s ez mérföldkő és jelkép lehet a két ország együttműködésében, s fontos szerepet játszik majd a kétoldalú áruforgalomban. A szállítási idő csökkentésével több kínai üzletember és beruházó jöhet majd Magyarországra, és a vasút arra is szolgál, hogy egyre több jó minőségű magyar mezőgazdasági termék érkezzen Kínába – jelentette ki tegnap Tuan Csie-lung, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete a szabadkikötőben. A hosszú múltra visszatekintő magyar–kínai kapcsolatok történelmileg a legjobb időszakban vannak, a kereskedelmi és emberi együttműködés is folyamatosan javul a két ország között – tette hozzá a távirati iroda beszámolója szerint. A kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly elérte a 8,9 milliárd dollárt, és több mint 170 ezer kínai turista látogatott Magyarországra.
A 650 méter hosszú tehervonat 41 konténert szállított, több mint egymillió dollár értékű – főként ruházatból, acélból, elektronikából és játékokból álló – rakománnyal, a menetidő 17 nap volt. A legtávolabbról, a Jivu nevű településről érkező áru több mint tízezer kilométert tett meg Kazahsztánon, Oroszországon, Fehéroroszországon, Lengyelországon és Szlovákián át a budapesti végállomásig. Molnár Tamás, a Nemzetgazdasági Minisztérium vámszakmai és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára elmondta: a vonat közlekedtetése gazdaságilag a régi selyemút visszaállítását jelenti. Kiemelte: az, hogy Magyarországot választották a vámkezelés helyéül, a magyar vámhatóság munkájának elismerése. Kovács Ákos, a járatot szervező Ekol Logistics Kft. ügyvezető igazgatója kifejtette: a vasúti járattal olyan fuvarozási megoldást kínálnak kínai kiindulóponttal az áruk továbbítására, amely a hosszabb szállítási időt igénylő tengeri, valamint a drágább légi szállítmányozás versenyképes alternatívája. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal, illetve magyar vámügynökök egy része hónapok óta dolgozik azon, hogy Magyarország Európában a kínai áruk egyik vámkezelési és áruelosztó központjává váljon. Az Ekol az áruk vámkezelését és disztribúcióját végzi, a vasúti operátor a Trans Eurasia Logistics, az európai vontatási feladatokat a Deutsche Bahn végzi, a fogadó állomás pedig a Mahart Container Center Kft. csepeli terminálja.