Gazdaság
Közlekedésfejlesztés: év végi hajrá
Egyszerűbb szabályok az útépítésben, terjedőben a gumibitumen alkalmazása
Szükségessé vált a teljes közúti szabályozás felülvizsgálata, amely az idén májusban megkezdődött, és széles körű szakmai egyeztetéseket követően az év végére befejeződött – közölte tegnap a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). Az útügyi műszaki szabályozás szakmai követelmény- és fogalomrendszere jelentős változásokon ment keresztül. Így a meglevő jogszabályok és egyéb előírások aktualizálásán túl a szabályozás egyszerűsítésére, új rendelkezések megalkotására is átfogó javaslat készült.
Az NFM közlekedési államtitkársága eddig is lehetővé tette a gumibitumen alkalmazását. A Villányt elkerülő, 2014-ben átadott út pályaszerkezetének valamennyi aszfaltrétege gumibitumenes keverékekből épült. A Komplex útfelújítási programban az idén elvégzett munkálatok alatt a kivitelezők csaknem harminckilencezer tonna gumibitumenes aszfaltkeveréket építettek be. Az előkészített miniszteri rendelet a korszerű, költséghatékony technológia további térnyerését alapozza meg. Mint azt a szaktárca közölte, az államtitkárság befejezte a pilóta nélküli légi járművek repülésére vonatkozó jogszabály-tervezet szakmai előkészítését is. A tervezet méret alapján kategóriákba sorolja a drónokat, és részletes szabályokat tartalmaz, például felelősségbiztosítás meglétét követeli meg. Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár közölte: a szabályozás révén Magyarország lépést tarthat az ágazat globális folyamataival, és ez lendületet adhat a közlekedésfejlesztésnek.