Gazdaság
Középpontban a borászatok
A Miniszterelnökség első körben harmincmilliárd forint támogatást ad a borászatoknak és kilencmilliárd forintot az állattartóknak, a kérelmek elbírálása még tart
A Vidékfejlesztési Program kérelmeinek elbírálása folyamatos, így a támogatott projektek száma és a támogatás összege tovább növekszik majd. A Miniszterelnökség lapunkhoz eljuttatott közleményéből kiderült, hogy összesen negyvenmilliárd forintot különített el a Vidékfejlesztési Program keretében a borágazat fejlesztéseinek támogatására. A versenyképesség és energiahatékonyság javítását célzó kérelmek közül első körben közel ötszáz darabot részesített pozitív elbírálásban a tárca, harmincmilliárd forint értékben.
A nyertes pályázóknak lehetőségük lesz új borászati gépek, berendezések beszerzésére, meglévő technológiák korszerűsítésére, illetve építéssel járó beruházások megvalósítására. A juh- és kecsketartó telepek korszerűsítése esetében több mint háromszázhatvan kérelmet támogatott a Miniszterelnökség – az eredeti, közel négymilliárdos keret jelentős megemelésével – összesen 5,2 milliárd forint összegben. Emellett az általános állattartó telepek korszerűsítésére kiírt felhívás keretében 3,4 milliárd forint, szintén vissza nem térítendő támogatásban részesült több mint száz gazdálkodó. A Miniszterelnökség felhívja az ügyfelek figyelmét, hogy a beérkezett kérelmek elbírálása, értékelése még nem fejeződött be, ezért a megítélt támogatás összege és a nyertes projektek száma tovább növekszik majd a következő napokban. A nyertes pályázók előbb az ügyfélkapujukon kapnak értesítést, majd a támogatói okiratok is folyamatosan megküldésre kerülnek.