Gazdaság
Közel és olcsón szeretünk nyaralni
A strandolás az általános iskolás gyerekkel utazók körében a legnépszerűbb, a szállásnál pedig a kényelem a fontos
A magyar nyaralók közül a legtöbben európai célpontokat választanak, hiszen ezek nagy része egyszerűen elérhető, és a pénztárcájuk is ezt teszi lehetővé – derült ki a Bónusz Brigád és a GKI Digital közös, a magyar internetezők utazási szokásait vizsgáló kutatásából. Belföldet is sokan jelölték meg úticélként. Jellemzően a gyerekesek inkább belföldi, míg a gyerek nélkül utazni indulók külföldi nyaralásban gondolkoznak. Az eredmények azt mutatják, hogy a válaszadók kilencven százalékánál a megfelelő ár–érték arány dönt az úti cél kiválasztásakor. Az utazás mellett az előkészületek is fontosak, legtöbben már hónapokkal a kikapcsolódás előtt elkezdik a szervezési feladatokat. Utazásnál teljesen mások a preferenciái a gyerekkel, illetve gyerek nélkül üdülőknek, hiszen nem könnyű egy gyerekkel repülőre szállni, még nehezebb a repülőtéri várakozás idejét kitölteni. A kérdőívre válaszolók 68 százaléka autóval, ötven százaléka repülővel utazik. A megkérdezettek 83 százaléka várost nézni szeret, 65 százaléka kirándul, 57 százalékuk pihenéssel tölti az időt. A városnézés a középiskolás gyerekkel utazók esetében kiemelkedően magas, nekik 94 százalékuk választja ezt a kikapcsolódási formát. A pihenés, strandolás az általános iskolás gyerekkel utazók körében a legnépszerűbb. A szállásal kapcsolatban a legfontosabb a tisztaság, a szoba felszereltségét illetően a wifi és a kényelmes, nagy ágy, a megkérdezettek több mint fele számára a csendes szoba is fontos. Az úti cél választásának legfőbb szempontja a jó közbiztonság.