Gazdaság
Korszerűbb lesz a hatvani vasútvonal
Beruházás
Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, egyben Heves megyei országgyűlési képviselő elmondta: a beruházás része a 2020-ig 1500 milliárd értékű támogatásból megvalósuló vasúti fejlesztéseknek, amelyek keretében kilencszáz kilométer hosszú pályafejlesztés, 45 ezer férőhelyes új járműkapacitás valósul meg. Mint arról korábban beszámoltunk, az 53 kilométer hosszú elővárosi vasútvonalon a pálya, a felsővezeték-rendszer, a biztosítóberendezés és az állomások is megújulnak, ezt követően óránként 100–160 kilométeres sebességgel közlekedhetnek itt a vonatok. Az akadálymentes állomásokon magas peronok, külön szintű utasátjárók épülnek, és korszerűsödik a térvilágítás, valamint az utastájékoztató rendszerek. A projekt átfogó célja, hogy javítsa az ország nemzetközi elérhetőségét és a vasúti közlekedési kapcsolatokat az Európai Unió országai között, a TEN-T folyosók elemeinek fejlesztésével.