Gazdaság

Kontrát Károly: Felgyorsul a fejlődés Várpalotán az új elkerülő út megépítésével

Beruházás

Várhatóan 2018 márciusában már igénybe vehetik az autósok a 8. számú főút Veszprém és Várpalota közötti új kétszer két sávos szakaszát, amelynek megépítésével a város mentesül az átmenő forgalomtól.

A várpalotai elkerülő út két ütemben épül, az átadás után 110 kilométeres óránkénti sebességgel lehet rajta haladni – adta hírül tegnap a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Zrt. (NIF). A Székesfehérvár és Veszprém felől érkezők júliustól már igénybe vehetik a pétfürdői csomópont körforgalmát, és az új út egy részén is közlekedhetnek az autósok. Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára tegnap közölte: Várpalotát még kettévágja a 8-as főút, de a város újra eggyé válik, amint megépül az elkerülő út. Ez felgyorsítja a térség gazdasági fejlődését, az itt működő vállalkozások szerepe erősödik. Campanari-Talabér Márta, Várpalota polgármester kiemelte: mérföldkőhöz érkeztünk, erre a beruházásra több mint két évtizedet vártak az itt élők. Nagy Róbert, a NIF vezérigazgatója ismertette: az összessé­gében 28 milliárd forintos beruházás mindkét ütemében út-, híd- és vízépítési munkálatokat végeznek. Bizonyos szakaszokon már aszfaltoznak, vagy a főpályát építik.