Gazdaság
Könnyíti az elektronikus ügyintézést az adóhivatal
Továbbra is igény mutatkozik a személyes ügyfélszolgálatokra
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nagy erőkkel dolgozik az e-számlarendszer kialakításán, hogy július elsején zökkenőmentes legyen az átállás, a következő nagy feladat a vállalkozások áfabevallás-tervezetének kiajánlása lehet – mondta tegnap Tállai András Gyulán, ahol NAV adóügyi ügyfélszolgálati ablakot adtak át a kormányhivatalban. A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára, a NAV vezetője elmondta, ez év végéig az adóhatóság ügyfélszolgálata 64 új helyen lesz elérhető. A bürokráciacsökkentés kapcsán arról is szólt, idén január óta a jövedékiadó-bevallás tervezetét is a NAV készíti el, ami hatszázezer vállalkozás számára jelent könnyebbséget. Közölte azt is, tavaly 2,6 millió állampolgár jelent meg a NAV-ügyfélszolgálatokon, távlati célként az adóhatóság azt szeretné elérni, hogy minél többen éljenek az e-ügyintézés lehetőségével.
Zöld-Nagy Viktória, a Miniszterelnökség területi közigazgatás-fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a kormányablakokban intézhető ügyek köre az idén az adóügyi ügyintézés lehetőségével is bővül. Hozzátette, egy tavalyi kormányhatározat alapján 91 kormányablakban nyílik adóügyi ügyfélszolgálat, de már most látszik, hogy ennél több helyen van igény a szolgáltatásra.
Tavaly a NAV négymillió ember személyijövedelemadó-bevallását készítette el, idén pedig egymillióval több szja-bevallási tervezetet készít – közölte az adóhatóság tegnap a távirati irodával. A nyilvántartásában szereplő adatok alapján a mezőgazdasági őstermelőknek és az általános forgalmi adó (áfa) fizetésére kötelezett magánszemélyeknek is összeállítanak egy tervezetet, amely nem válik automatikusan bevallássá, május 22-ig ki kell egészíteni az önálló tevékenységből származó, illetve őstermelői bevételekkel, költségekkel. A tervezetek március 15-től elektronikusan elérhetők az Ügyfélkapun, amelyhez hozzáférést március 19-ig lehet igényelni, emellett aki maga szeretné az szja-bevallását elkészíteni, a NAV honlapjáról letöltheti, illetve az ügyfélszolgálatokon beszerezheti a nyomtatványt.