Gazdaság

Könnyítés az adózó magánszemélyeknek

A munkahelyvédelmi akciótervvel sikerült csökkenteni a munkaadók terheit

Bevezetése óta eddig csaknem kilencszázezer alkalmazottnak nyújtott lehetőséget a munkahelyvédelmi akcióterv. A bürokráciacsökkentés jegyében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyszerűbbé teszi az idei évtől az adóbevallást.

ankucsi Zoltán és Tamásné Czinege Csilla 20160120
Helyettes államtitkári tájékoztató a bürokráciacsökkentés részeiről – Pankucsi Zoltán és Tamásné Czinege Csilla (Fotó: Varga Imre)

Sikerült elérni a 2013-ban bevezetett munkahelyvédelmi akcióterv eredeti célját, ugyanis ezzel növelni lehetett a foglalkoztatást és csökkenteni a munkáltatók terheit – közölte tegnap Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára. Mint mondta, a kormány kiemelt célja, hogy mindenki számára munkalehetőséget biztosítson, aki dolgozni akar, és meg szeretné valósítani a teljes foglalkoztatást. Ebben nagyon sok eredményt tudtak elérni, hiszen a 2010-es 12 százalékról mostanra 6,2-re csökkent a munkanélküliség. Ebben az időszakban 563 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma az országban, ebből 332 ezren a versenyszférában helyezkedtek el – tette hozzá a helyettes államtitkár. Kiemelte, az akciótervbe 880 ezer munkavállalót sikerült eddig bevonni, és a munkáltatók az állami kedvezmények révén összességében 346 milliárd forintot tudtak spórolni.

A támogatottak körébe tartoznak a 25 évnél fiatalabb pályakezdők, a munkapiacra visszatérő nők, a tartósan munkanélküliek, a szakképzetlenek, illetve az alacsony iskolai végzettségűek, és az 55 év feletti, nyugdíj előtt állók. Az őket foglalkoztató munkáltatók részesülhetnek adókedvezményekben a munkavédelmi akcióterven belül. Eddig a legnagyobb arányban – mintegy 326 ezer ember – a nyugdíj előtt állóknak nyújtott lehetőséget a program. Pankucsi Zoltán közölte ezt is, hogy a szakminisztérium továbbra is fenntartja a munkahelyvédelmi akciótervet, szükség esetén bővíti is azt.

Az egyszerűsítés és a bürokráciacsökkentés jegyében idén már a NAV készítheti el személyijövedelemadó-bevallását azoknak, akik 2015-ben kizárólag munkáltatótól szereztek jövedelmet. További feltétel, hogy adó- vagy adóalap-kedvezményt nem érvényesítenek, emellett önkéntes kölcsönös biztosítópénztári, nyugdíj-előtakarékossági, valamint nyugdíjbiztosítási nyilatkozatot nem tesznek – közölte tegnap Tamásné Czinege Csilla adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkár. Hozzátette: élhet ezzel a lehetőséggel az is, aki több munkáltatótól szerzett jövedelmet, ingatlan bérbeadásból is, ha ez utóbbi nem haladta meg az egymillió forintot, valamint az ekhós magánszemély, ha jövedelmét munkáltatótól szerezte, illetve ha egyszerűsített foglalkoztatás keretében végzett munkát. A magánszemélyek a munkáltatójuktól kapott nyomtatványon – jellemzően az M30-ason – a megfelelő sorban „X”-szel jelölhetik, hogy felkérik a NAV-ot a bevallás elkészítésére. Ha nincs munkáltatója a magánszemélynek, akkor közvetlenül a NAV-nak is küldheti a nyilatkozatot: akár egy levélben is kérheti, hogy a hivatal készítse el a bevallást számára. Hozzátette, akiknek visszaigényelhető vagy fizetendő adójuk keletkezik, azokat értesíti az adóhivatal.

Sikeres program

Több munkahely, kevesebb adó és egyszerűbb adóbevallás segíti a munkavállalókat – közölte tegnap a Fidesz. Kiemelték: a baloldal a kormányzása alatt megduplázta a munkanélküliséget és csökkentette a fizetéseket. Ma több munkahely, kevesebb adó és egyszerűbb adóbevallás segíti a munkavállalókat.
A munkahelyvédelmi akció évente átlagosan kilencszázezer ember foglalkoztatását segíti a versenyszférában.