Gazdaság

Könnyebbség a bankoknak

Új lakásalapba kerülnek a nem teljesítő hitelek

A bankok hitelezési aktivitásának javítása érdekében lakásalapot hoz létre a kormány. Az Erste-ügylet június második felében zárulhat le.

Lakásalapot létesít a kormány a nem teljesítő jelzáloghitelek számára, így a bankok részben átcsoportosíthatják a nem teljesíthető hiteleiket. Ez javítja a mérlegüket, így ösztönzi őket a hitelezésre, és ezen keresztül támogatja a gazdasági növekedést – közölte tegnap Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Reuters hírügynökségnek adott interjúban. A nem teljesítő háztartási lakáshitelek aránya mintegy 18 százalék. Varga Mihály szerint negyven-ötvenezer hitel kerül az új alapba. A Reuters Eastern Europe Investment Summit budapesti fóruma számára készített interjúban a nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy az első negyedévben a vártnál kisebb ütemben, 0,9 százalékkal nőtt a magyar bruttó hazai össztermék (GDP), ami arra késztette a kormányt, hogy több területen lépéseket tegyen. Ezek között van például az, hogy a – az Országgyűlés által júniusban elfogadni tervezett – 2017-es költségvetési évben csökkentik az adókat, hatékonyabban használják fel az Európai Unió fejlesztési alapjait, a közszférában bért emelnek és beruházások lesznek az infrastruktúra területén. Azt is elmondta, hogy a kormány továbbra is 2,5 százalékos idei gazdasági növekedéssel számol, és hogy a bankhitelezés növekedési ütemének ennél nagyobbnak kell lennie. „Az idei év vízválasztó abból a szempontból, hogy a bankok adócsökkenése növeli-e hajlandóságukat a hitelezésre” – hangsúlyozta Varga Mihály. Közölte: a kormány várhatóan június második felében zárja le az Erste Bank magyarországi leánycége 15 százalékának megvételével kapcsolatos ügyletet. Magyarország harminc–negyven milliárd forintot fizet az Erste-részesedésért, ennél pontosabb számot azonban nem mondott a miniszter. Varga Mihály várakozása szerint az állami tulajdonú Budapest Bank eladása a jövő év végéig befejeződik, az értékesítésből származó bevétel a 2017-es költségvetésbe folyik be.