Gazdaság
Kockázatos az autóipartól való függés
Kifejtette: az autóipar magyar gazdaságra gyakorolt hatását tükrözi, hogy Győr-Moson-Sopron megyében az utóbbi négy hónapban folyamatosan csökken a termelés az Audi exportjának és termelésének mérséklődése miatt. Ez a függőség mutatkozik meg szerinte abban is, hogy a vártnál kisebb, éves összehasonlításban mindössze 0,9 százalékos lett a GDP első negyedéves növekedése részben a gépipar és az autógyártás visszaesése miatt.
A kis- és középvállalkozások fellendítésén keresztül hosszú távon lehetőség van az autóipari függés csökkentésére, ennek egyik eszköze az uniós pénzek hatvan százalékának gazdaságba csatornázása. Azonban még nem látszanak az eredmények, egyre kevesebb új vállalkozás van Magyarországon – vélekedett a szakértő.