Gazdaság
Kiszámíthatóbb lett a miskolci vasútvonal
Az Európai Unió a beruházás költségének nyolcvanöt százalékát finanszírozta
Megszűntek a sebességkorlátozások a miskolci fővonal Nagyút és Mezőkeresztes-Mezőnyárád állomások közötti szakaszán. Az elvégzett pályafelújítás legfontosabb eredménye, hogy az előírt karbantartásokkal a vasúti pálya műszaki paraméterei legalább másfél évtizedig korlátozás nélkül fenntarthatók. A MÁV Zrt. tegnapi beszámolója szerint a 42 kilométer hosszú szakasz – kivéve az állomásokon – 14 milliárd forintból újult meg, ennek 85 százalékát az unió finanszírozta. A beruházás révén a Miskolc felé vezető jobb vágányon visszaállt az eredeti óránkénti százhúsz kilométeres sebesség, így néhány perccel csökkenhetnek a menetidők, illetve javítható a személyszállító vonatok közlekedési rendje. Ezzel együtt az újjáépült vasúti al- és felépítmény a százhatvanas sebességre is alkalmas lett, ehhez azonban ki kellene cserélni a biztosítóberendezéseket. A nyolcvanas számú, Budapest–Miskolc–Sátoraljaújhely fővonal Magyarország egyik kiemelt szakasza: jelentősége nemcsak a regionális és távolsági személyszállításban mutatkozik meg, hanem az áruszállításban is, mivel része a Spanyolországból kiinduló és Záhonyig tartó hatos számú „Mediterrán” árufuvarozási folyosónak – közölte a MÁV. Emellett a Visontára tartó lignitszállító nehéztehervonatok is itt közlekednek, ezért a felújított szakaszon voltak leginkább jellemzőek a sebességkorlátozások. Ezt a szakaszt naponta 6400 utas, 86 személy és 24 tehervonat veszi igénybe. A közelmúltban – mivel az utolsó átépítés 1976-1983 között volt – a pálya annyira leromlott, hogy 2013-ban minden vonatra átlagosan négy-öt perc késés jutott a 42 kilométeres úton.
A felújítást követően – mint azt érdeklődésünkre a MÁV közölte – változott némileg a közlekedési rend is. Az InterCity vonatok mindkét irányból – azaz Budapest és Miskolc felől is – a jobb vágányt használják Füzesabony és Mezőkeresztes között, így sebességük révén az eddigiekhez képest jobban tudják tartani a menetrendet. A tehervonatok közlekedését a MÁV úgy rendezi, hogy a Nagyúton át Visontára tartó, lignittel megrakott vonatokat a bal vágányon közlekedteti legfeljebb hatvan kilométeres sebességgel, az üreseket pedig a jobb vágányon.
Kiemelt szerepben a kulturált közlekedés
A tolerancia és a tisztelet kell, hogy meghatározza a mindennapokat a közlekedésben is – mondta tegnap a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára Budapesten, a közlekedési kultúra napja alkalmából rendezett tájékoztatón. Tasó László hozzátette: sokan csatlakoztak a tavaly indult kezdeményezéshez, kilencvenhárom önkormányzat, mintegy kétmillió embert képviselve vesz részt benne – jelentette a távirati iroda. Szeretnék elérni, hogy május 11. a közlekedési kultúra világnapja legyen. Mint mondta, a halálesettel járó balesetek száma lassan a felére csökken a 2010 előttihez képest, amikor világszerte kilencven ország kezdett komoly kampányba a közlekedésbiztonság fejlesztésére.