Gazdaság

Kiszámítható a Hévíz-Balaton Airport

Az önkormányzat vezetése arra számít, hogy az új befektetővel jelentős fejlesztések valósíthatók meg a légikikötőben

A zalai régióban működő utazási irodák képviselői keresték fel tegnap a Hévíz-Balaton Airportot, ugyanis a jelentős fejlődés előtt álló légikikötőben jövőre már a kiutazóforgalomra is lehet építeni.

sarmellek2
Göktas Merdol

A Green Travel vezetése arra számít, hogy száznyolcvan-kétszáz személyes gépeket tudnak majd közlekedtetni a sármelléki repülőtérről, egyelőre a stabil piac kialakítása a cél. Göktas Merdol közölte: a gazdasági válság ellenére a zalai régió még mindig kedvelt turisztikai célpont, viszont az innen Törökországba tartó turisták közvetlen járat hiányában eddig csak a környékbeli repülőtereket használhatták. A cég a helyi forgalomra építve a debreceni repülőtérről is szervez utakat, és mára elegendő a kereslet a járatok fenntartásához.

Papp Gábor, a repülőteret üzemeltető Hévíz város polgármestere elmondta, hogy a légikikötő fejlesztését az önkormányzat saját erejéből nem tudja megoldani. Ebben az új helyzetben viszont bízik abban, hogy a befektetővel megvalósíthatják a tervezett beruházásokat. Az elképzeléseik azonosak, hangsúlyozta Papp Gábor: fellendíteni a régió turistaforgalmát és megindítani az ipari fejlesztéseket. Véleménye szerint komoly jövő előtt áll a repülőtér, amely nélkül egy bizonyos ponton túl már nem lehetne a vendégszám növelésére építeni. A Hévíz-Balaton Airportra 2012-ben – ekkor vette át a város az üzemeltetést – tizennyolcezren érkeztek, tavaly huszonkilencezer ember fordult meg a légikikötőben, az idén pedig harminchétezres forgalomra lehet számítani. Benkő Attila, a Hévíz-Balaton Airport Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a repülőtér forgalmának kilencvenkilenc százalékát a beutazó­turizmus teszi ki, jövőre már tudnak építeni az innen indulókra is. Ehhez viszont jövőképre van szükség, és az utazási irodákat már meg lehet győzni arról, hogy a repülőtér fejleszthető és kiszámíthatóan működtethető. Jelenleg a térségbe repülőgéppel érkezők ötven százalékát német és orosz turisták teszik ki, de egyre népszerűbb a régió a csehek és a svájciak körében is. Elmondása szerint a gyengélkedő rubel miatt sem csökkent az oroszországi forgalmuk, sőt a járatok az eddiginél is nagyobb kihasználtsággal közlekedtek, a kétszázhúsz személyes gépeken átlagosan száznyolcvan-kétszáz ember utazott. A menetrend szerinti és a charterjáratok mellett magángépeket is fogad a repülőtér, ezen a piacon arra számítanak, hogy a Zalacsányban megvalósuló világszínvonalú golfcentrum működése is serkentő hatással lesz a repülőtér forgalmára.