Gazdaság
Kismértékű erősödés Oroszországban
Az IMF májusi jelentéséhez hasonlóan most is úgy véli, hogy az orosz hazai össztermék (GDP) az idén 3,4 százalékkal zsugorodik, jövőre minimálisan, 0,2 százalékkal erősödhet. Az orosz GDP tavaly 0,6 százalékkal nőtt. A fogyasztói ár emelkedése 12 százalék lesz az év végén és nyolc százalék 2016 végén. Mint arról a távirati iroda beszámolt, a fogyasztói árak júniusi éves szintű emelkedése 15,3 százalék volt, ami júliusban becslések szerint 15,8 százalék körül alakult. Az orosz arany- és devizatartalék értéke mintegy 360 milliárd dollár lesz az év végén. A tartalékszint július közepén 358,2 milliárd dollár volt, 2014 végén 385,5, 2013 végén 509,6 milliárd dollárt tett ki.
Ide tartozik, hogy Oroszország még soha nem exportált Európába annyi földgázt júliusban (14,29 milliárd köbméter), mint ebben az évben, az európai vásárlók ugyanis kihasználták a csökkenő árakat.
Ide tartozik, hogy Oroszország még soha nem exportált Európába annyi földgázt júliusban (14,29 milliárd köbméter), mint ebben az évben, az európai vásárlók ugyanis kihasználták a csökkenő árakat.