Gazdaság
Kína az eddigiekhez képest sokkal szélesebbre tárná pénzpiacait a befektetők előtt
Folytatódó kereskedelmi viszály
A kínai Davosként is emlegetett nagyszabású nemzetközi konferencián, a Boao Fórum Ázsiáért elnevezésű tanácskozáson Hszi Csin-ping nem említette meg nyíltan egy amerikai–kínai kereskedelmi háború kirobbanásának veszélyét, de egy sor olyan intézkedést vázolt fel, amely pontról pontra válasznak tűnik Donald Trump elnök Kínát érő bírálataira – írta az MTI. A viszály egyik okát éppen az autók képezik. Trump elnök előszeretettel hozza fel példaként és használja a kínai „protekcionista” kereskedelmi politika ostorozására azt, hogy Kínában minimum 25 százalékos vámot vetnek ki az importált autókra, míg az Egyesült Államokban csak 2,5 százalékosat. A kínai elnök közölte, a tavaly ősszel bejelentett vállalások szerint sokkal szélesebbre tárják a kínai pénzpiacokat a külföldi befektetők előtt, valamint enyhítenék a kínai vállalatokban való külföldi tulajdoni hányadot szigorúan korlátozó előírásokat az autó- és repülőgépiparban, illetve a hajógyártásban. Külföldi befektetők üdvözölték, hogy a kínai államfő kiállt a reformok folytatása mellett, ideértve a szellemi tulajdonjogok fokozott védelmét, de hiányolták a konkrétumokat, az időpontok határozott megjelölését.