Gazdaság

Kiemelt cél a szakképzés javítása

Varga Mihály: Hazánk ma már olyan ország, ahol lényegében mindenki, aki dolgozni szeretne, talál munkahelyet

A minőségi szakképzéshez szükséges a kulturált környezet lehetővé tétele is, ami új oktatási épületek létesítését és a meglevők megóvását foglalja magában – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

A kormány minden rendelkezésére álló eszközzel támogatja a szakképzés folyamatos fejlesztését és biztosítja a szakmatanulás rangjának megfelelő környezetet – hangsúlyozta tegnap Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Raul Wallenberg Szakgimnázium és Szakközépiskola új épületének átadóján. Közölte: a kormány az idén tízéves intézményfejlesztési programot indított az iskolák felújítására, miután a minőségi szakképzés amellett, hogy felkészíti a tanulókat arra, hogy a felgyorsuló világban is megállják a helyüket, azt is jelenti, hogy a huszonegyedik századhoz illő környezetben tanulhassanak.

A szakképző intézmények állagmegóvására tízmilliárd forintot különített el a kabinet – tette hozzá.
A nemzetgazdasági miniszter az Európai Szakképzési hét nyitórendezvényén elmondta, a szakképzési törvény módosításaival tovább bővülnek a szakképzést választók lehetőségei, rugalmasabbá válik a képzési rendszer és még inkább a gazdaság igényeihez igazodik az elérhető ismeretek köre. Hangsúlyozta, hazánk ma már olyan ország, ahol lényegében mindenki, aki dolgozni akar, talál munkahelyet. Mint mondta, 2010 óta több mint hétszázezer új munkahely jött létre Magyarországon, így több mint négymillió-négyszázezer embernek van munkája, amire több mint huszonöt éve nem volt példa. Magyarország a régió egyik leggyorsabb ütemben fejlődő állama, az év első felében a gazdaság teljesítménye több mint 14 százalékkal haladta meg a 2013 első hat hónapjában mért szintet.


Programok közel háromszáz helyszínen

Megkezdődött az Európai Szakképzési Hét programsorozatának kiemelt időszaka tegnap. A szakképzés hetét az Európai Bizottság hirdette meg, az érdeklődők a kontinens több pontján egyszerre ismerkedhetnek különböző szakmákkal és szakképzési lehetőségekkel. Idén az érdeklődőket 160 helyszínen 270 hazai akkreditált program várja – áll az esemény honlapján.
(GR)