Gazdaság

Kiemelt cél a kisbirtokok támogatása

Csaknem negyvenmilliárd forintot fordíthat fejlesztésre a következő hét évben Komárom-Esztergom megye uniós forrásokból napokban elfogadott integrált területi programok alapján – mondta tegnap Tatabányán Völner Pál, a megye fejlesztési biztosa.

Tájékoztatása szerint a forrásokból Tatabánya megyei jogú városként tizenhárommilliárd forintot meghaladó összeget használhat fel. Az első pályázatokat októberben írják ki.

A keretösszeg legnagyobb részét, 46 százalékot a fenntartható és minőségi foglalkoztatásra lehet felhasználni, húsz százalék feletti részaránnyal szerepel a környezetvédelmi, illetve a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésével járó fejlesztések támogatása. Tíz százalékot költenének a társadalmi együttműködés előmozdítására, a szegénység és a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemre. Völner Pál a távirati iroda tájékoztatása szerint rámutatott, az Európai Bizottság Magyarország vidékfejlesztési programjának elfogadásával támogatta, hogy a kormány a nagybirtokok helyett a kis- és közepes birtokokat segítse. Magyarország a mezőgazdasági nagyvállalkozók helyett a kis- és közepes családi birtokokra fordíthatja a támogatások nyolcvan százalékát.