Gazdaság

Kidolgozás alatt a kkv-fejlesztésről szóló stratégia

Közösen a fejlődésért

Zsabka Zsolt is részt vesz a kkv-k fejlesztéséről, versenyképességéről szóló kormányzati stratégia megalkotásában – számolt be a kamaraonline.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Ipari Tagozatának elnöke az Innovációs és Technológiai Minisztérium meghívására jeles közgazdászok és gazdaságpolitikusok társaságában vitatta meg a 2019–2030-as időszakra vonatkozó elképzeléseket. A beszámoló szerint a több mint kétórásra nyúlt megbeszélés nyitott volt: a szaktekintélyek elmondták a gyakorlatban tapasztalható gondokat, problémákat, amelyek egyáltalán nem ütköztek e minisztériumi körben falakba, hiszen esély van arra, hogy születik egy széleskörű konszenzusra épülő, valós problémákra fókuszáló kormányzati stratégia a gazdaságstratégiáért felelős államtitkárságon. Kiemelték, hogy a stratégiában külön kell kezelni a mikro-, a kis- és a középvállalkozásokat, nem lehet őket egy „kkv-s kalap alatt” vizsgálni. Ugyanakkor beszámolt az BKIK Ipari Tagozat és a Corvinus egyetem közötti együttműködésről, amelynek eredményeit, összegző tanulmányát felajánlotta mind György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkárnak, mind a stratégiaalkotó grémiumnak.