Gazdaság
Kevesebb tartozás, több utas a MÁV-nál
Láthatáron az új InterCity-kocsik és félezer jegyautomata

Emelkedő árbevétel mellett, nyereséggel zárta a tavalyi esztendőt a MÁV Zrt. valamennyi társasága. A csoportszintű bevétel a 2016-os 151 milliárd forintról 152 milliárdra emelkedett, az adózott eredmény 7,8 milliárd forintot tett ki, ami 4,2 milliárddal alacsonyabb – ingatlaneladás miatt – a bázisévnél és 0,8 milliárd forinttal magasabb a tervezettnél – közölte tegnap Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Komoly eredményként értékelte ugyanakkor, hogy 2010 óta 240 milliárd forinttal csökkent a MÁV-csoport adósságállománya, a tavalyi évet 51 milliárd forintos tartozással zárták.
Az eredményjavuláshoz az is hozzájárult, hogy jelentős mértékben növekedett az áruszállítási teljesítmény a MÁV hálózatán, miközben a MÁV-Start személyszállító járatait is több utas vette igénybe. Tavaly a Start 138,8 millió utast fuvarozott, hárommillióval többet, mint 2015-ben, a bevétele 99,9 milliárd forint volt – ebből 38,1 milliárd a belföldi, és 11,4 milliárd forint a nemzetközi menetdíjbevétel –, ami 3,2 milliárddal volt több a tervezettnél. A MÁV-HÉV szolgáltatásait 72,8 millió utas vette igénybe tavaly, legtöbben a szentendrein, legkevesebben pedig a ráckevei vonalon utaztak.
Csépke András, a MÁV-Start vezérigazgatója a tavalyi év eredményei között emelte ki, hogy megkezdődött az InterCity(IC) járműparkjának felújítása, emellett a távolsági kocsik, valamint a spanyol gyártmányú járművek komfortfokozata is emelkedett. Az egri és a veszprémi vonalon korszerű Flirt motorvonatokat helyeztek forgalomba. Az idei év jelentős beszerzései közé sorolta a vezérigazgató, hogy 485 jegykiadó automata vásárlására nyílik lehetőség, továbbá megkezdődött az új IC+ kocsik sorozatgyártása. Az új járművek – az első ütemben hetven – 2019-től a MÁV fővonalain kétórás ütemben és kevesebb megállással közlekednek.