Gazdaság

Kevesebb gabonát arattak tavaly

Kétmillió tonnával többre lenne szükség idén

Csaknem tizenhárommillió tonna gabona termett tavaly, ami kétmillió tonnával kevesebb, mint az előző évben, a terméskiesés mintegy százmilliárd forint bevételcsökkenést okozott a gazdáknak.

Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnökhelyettese tegnap az AGROmashEXPO szakkiállítás szántóföld-konferenciáján elmondta: a jövedelemveszteség miatt elképzelhető, hogy a termelőknek újra kell gondolniuk az ez évre tervezett beruházásaikat, mivel nem lesz elég pénzük. A múlt évben megtermelt gabonából – az egymillió tonnás átmenőkészlettel együtt – a becslések szerint mintegy hatmillió tonna körüli mennyiséget lehet exportálni. Hozzátette: a múlt évi őszi vetések jó képet mutatnak, sikerült idejében elvégezni a vetést. Így az idei kilátások kedvezőek, de végleges véleményt csak a vegetáció beindulását követő állapotfelmérés után lehet majd mondani. Az eddigi enyhe tél okozhat gondokat a későbbiekben a termelőknek az áttelelt kártevők miatt. Petőházi Tamás úgy vélte, a termelők elégedettek lennének, ha az idén mintegy tizenötmillió tonna lenne a gabonatermés, az árak pedig elérnék a tonnánként ötvenezer forintot. Feldman Zsolt, a földművelésügyi tárca agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, valamivel több mint 172 ezer termelő nyújtott be egységes kérelmet a múlt évben, mintegy 4,9 millió hektárra. Ennek alapján egy hektárra mintegy hetvenezer forint támogatás jut, illetve a fiatal gazdák még további mintegy huszonegyezer forintot kapnak. A zöldítésben január 1-jétől egyes kiemelt területeken tilos a termeléshez növényvédő szert használni.