Gazdaság
Két számjegyű béremelésért tüntettek a Tesco-dolgozók
A demonstrációt szervező szakszervezet azt követeli az élelmiszerlánctól, hogy ne csak ígéreteiben tartozzon a szektor legjobban fizető munkáltatói közé

Mintegy háromszáz Tesco-alkalmazott tüntetett az alacsony fizetésük, illetve a rossz munkakörülményeik miatt szombaton, Budapesten, az áruházlánc Fogarasi úti egységénél. „A szakszervezetek minden szakmunkás garantált bérminimumon foglalkoztatott munkavállalónak tizenötezer forintos béremelést követelnek a Tescónál” – mondta Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke. A tüntetést a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ) közösen szervezték. A szakszervezet követelése, hogy a Tesco tartsa be korábbi ígéretét, miszerint a három legjobban fizető munkáltató közé akar tartozni a szektorban, ehhez azonban idén és 2018. január 1-jétől is biztosítani kell a cégnek a garantált bérminimumon foglalkoztatott munkavállalóinak a korábbi tizenötezer forintos bérelőnyt, valamint azt is, hogy ennél a bérnél senki nem kereshet kevesebbet a vállalatnál – olvasható a petícióban, amit a demonstráció végén adtak át a Tesco képviselőjének. A KASZ elnöke közölte: ha nem lesznek tisztességes bértárgyalások, folytatják a demonstrációkat, és ha kell, létrehozzák a sztrájkbizottságot, és akár sztrájkot is szerveznek.
Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) vezetője hangsúlyozta, a nap fő üzenete a világnak és a munkáltatóknak, hogy a munkavállalók összefogtak, nem hagyják magukat. Nem csak a bérekkel van baj, a létszámhiány is nagy probléma – tette hozzá.
Schiffer András, az LMP volt társelnöke, aki magánemberként volt jelen a demonstráción, lapunknak elmondta, hogy az igazán fontos ügy a bérkérdés, de ez nem csak magyar, hanem globális sorskérdés. A volt politikus szerint azonban a Tescóval kapcsolatban nem csak a fizetések miatt van probléma. Azt azonban lényeges fejleménynek tartja, hogy azokon a munkahelyeken is megjelennek hatékony szakszervezetek és érdekképviseletek, amelyek a rendszerváltás után jöttek létre, így kevésbé vannak kiszolgáltatva az ott dolgozó emberek.
Bubenkó Csaba is két számjegyű fizetésemelést követelt felszólalásában a cég alkalmazottai számára, tíz százalék alatt ugyanis szerinte az egész nem ér semmit. Beszédet mondtak még különböző munkakörökben dolgozó Tesco-alkalmazottak. Egy vevőszolgálatos munkatárs elárulta, tizenkét éve van a cégnél, de még most is ötszáz forintra jön ki az órabére.