Gazdaság
Képzés határon túliaknak
Nagy az érdeklődés a vállalkozásfejlesztés iránt
Erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági, muravidéki és horvátországi szakemberek, projektvezetők számára szervezett szakmai továbbképzést és fórumot az MFK a közvetlenül pályázható uniós források sikeres lehívása érdekében. Ebben a ciklusban 130,5 milliárd forint értékű forrás nyílik meg pályázatok formájában a közösségek számára. A nagyrészt határon átívelő együttműködésben is megpályázható kiírások új lehetőségeket kínálnak az Európai Unió 13 milliós magyar nemzeti közössége számára. Mint azt Kiss Antal, az MFK ügyvezető igazgatója, miniszteri biztos lapunknak elmondta, Ausztria kivételével a szomszédos országokból huszonöt szakértő, illetve projektvezető érkezett a szombatig tartó fórumra. Itt leginkább arról kapnak képzést, hogyan lehet sikeresen pályázni, illetve arra biztatják a jelenlevőket, hogy a saját országukban építsenek ki kapcsolatokat. A Duna régió magyar nyelvű közösségének tagjai így hidat jelenthetnek az aktívabb pályázati szemlélet kialakításában és a szomszédos országokkal való sikeres együttműködések elindításában.
Kiss Antal kifejtette: a www.palyazatokmagyarul.eu sikere egyértelmű. A pályázati honlap látogatói nagy érdeklődést tanúsítanak a vállalkozásfejlesztés, a klímapolitika, a tudományinnováció, az egészség, sport és a kultúra szakpolitikai programjai iránt. Az oldal népszerűsége igazolja azt a kormányzati szándékot, hogy a közvetlen uniós kifizetésű források elnyerésében is támogatni kell a magyar pályázókat, éljenek bárhol Európában. A továbbképzés a közvetlen uniós források bemutatásával, az MFK koordinációs szerepének részletezésével, a hatékony forráslehívás konkrét módszereinek ismertetésével (például pályázatírás, üzletiterv-készítés, partnerek keresése) ösztönzi élénkebb pályázati tevékenységre az országhatárokon innen és túl működő civil szervezeteket, alapítványokat, cégeket és önkormányzatokat.