Gazdaság
Kényelmes a gazdasági pozíciónk
Kedvező képet mutatnak a költségvetési folyamatok, jelentős a bérkiáramlás
Elmondta, a bérek idén várhatóan 4,3 százalékkal emelkednek, és arra is lehet számítani, hogy a pénzromlás üteme nem haladja meg a 0,3 százalékot. Ebben az esetben a reálbér-emelkedés megközelítheti a hat százalékot. Ugyanakkor a lakosság megtakarítási hajlandósága is növekedett, ami kedvezően befolyásolja az adósság alakulását, a hazai megtakarításokat felhasználva könnyebben tudja az állam törleszteni a lejáró hiteleket. Továbbra is kedvezők a költségvetési folyamatok. A GDP-arányos államháztartási deficit az idén 1,6 százalék lehet, de az állami bevételek növekedésével és a még hiányként jelentkező 560 milliárd forintnyi európai uniós támogatással együtt akár egy százalékra is csökkenhet – mondta Suppan Gergely.
A Magyar Nemzeti Bank az inflációs várakozásokkal összhangban és a forint erősödésének ellensúlyozásaként várhatóan még tovább csökkenti az alapkamatot, a magyar kamatszint így a legalacsonyabb lesz a térségben.
Az elemző hangsúlyozta: kényelmes gazdasági pozícióban vagyunk, így nevetséges, hogy a hitelminősítők nem javítanak a magyar besoroláson.
Mérséklődik a hiány és adósság
A beruházások csökkenése miatt a bruttó hazai termék (GDP) növekedési üteme 2,3 százalék lesz az idén – közölte a Pénzügykutató Zrt. A mérséklődő államháztartási hiány és államadósság, a devizahitelek forintosításából adódó csökkenő külső sérülékenység miatt az idén kikerülhetünk a befektetésre nem ajánlott besorolásból.