Gazdaság
Kedvező várakozások nemzetközi szinten
Hétindító. A tojás árának emelkedése is hatással volt az inflációra
A hét második fele lehet érdekesebb nemzetközi szinten, ugyanis akkor fontos makrogazdasági adatok jelennek meg az Amerikai Egyesült Államokban és Németországban. Az Egyesült Államokban pénteken jelennek meg adatok a novemberi munkaerőpiac alakulásáról, és ez érdemben más gazdasági mutatót is befolyásolhat. Mint azt Virovácz Péter, az ING Bank vezető gazdasági elemzője lapunknak elmondta, októberben kétszázezer feletti új belépővel lehet számolni a munkaerőpiacon, bár még azt a hónapot is erősen befolyásolták a hurrikánok okozta károk. Ugyanakkor hozzánk hasonlóan az Egyesült Államok is közel áll a teljes foglalkoztatáshoz, emelkednek a bérek – bár még a magyarországi két számjegyű növekedéstől messze vannak –, és ezzel együtt az infláció növekedésére is számítani lehet. Elemzői várakozások szerint novemberre – erről is érkezik a héten kimutatás – az októberi 2,4 százalékot követően 2,7 százalékos bérnövekedést mutathat ki az ottani statisztikai hivatal – tette hozzá Virovácz Péter. Szerinte ebben a témában a legfontosabb kérdés, hogy mennyire tartós a bérnövekedés. Közölte ugyanakkor azt is, a piac már komolyan felkészült arra, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve ebben a hónapban kamatot emel a jelenlegi 1,25 bázispontról 1,5-re. Erre leginkább azért lesz szükség, mert a bérnövekedés és a kedvező gazdasági mutatók gerjesztik az inflációt, a jegybanknak viszont a fogyasztóiár-emelkedések meglendülésének elkerülése érdekében meg kell tennie a szükséges lépéseket.
Legfontosabb külkereskedelmi partnerünknél, Németországban csütörtökön teszik közzé az októberi ipari termelés adatait, elemzői várakozások szerint 2,5 százalékos lehet a növekedés. Ebből adódóan a bruttó hazai termék (GDP) növekedésére is számítani lehet, és ha a német gazdaság jól teljesít, az számunkra is előnyös. Virovácz Péter közölte: a német kormányalakítás ugyan elhúzódik, érdemben viszont ennek nem várhatók rövid távon kedvezőtlen hatásai, és a mostani adatokban sem jelennek meg. Hosszabb távon – ha nem sikerül megállapodni a koalíciós tárgyalásokon – a fogyasztói és a vállalati bizalomra lehet a belpolitikai válság kedvezőtlen hatással.
Itthon kedden teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a harmadik negyedéves részletes GDP-adatot. A KSH ugyan már közölte, hogy 3,6 százalékkal emelkedett a GDP éves alapon, de azt nem, hogy ez miből adódott. Virovácz Péter szerint a GDP alakulására leginkább a fogyasztás és a beruházások növekedése volt kedvező hatással, a nettó export nem volt annyira erőteljes. Szintén kedden az októberi kiskereskedelmi adatokat teszi közzé a KSH, és mivel erőteljes a gazdasági növekedés, számítani lehet arra, hogy megmaradt éves alapon a hatszázalékos forgalomnövekedés. Szerdán az októberi ipari adatokat közli a KSH, a befektetők számára pedig a pénteki inflációs adat lehet érdekes. Októberben 2,2 százalékos volt az árnövekedés üteme, ami elemzői várakozások szerint novemberben 2,5 százalék körül alakulhatott. Ezt leginkább az üzemanyagárak emelkedése idézte elő, emellett a tojás árának emelkedése is jelentős volt. Bár utóbbinak a fogyasztói kosárban csekély a részaránya, ugyanakkor meghatározó, hogy egy hónapon belül 37-ről hatvan forintra drágult a tojás.
Fiskális téren is lesz újdonság a héten, hiszen a Nemzetgazdasági Minisztérium az első tizenegy hónap költségvetési egyenlegét teszi közzé. Elemzői várakozások szerint már beérkeztek a várt európai uniós támogatások, ami javíthatja az egyenleget.