Gazdaság
Kedvező változások a hazai fuvarozásban
Jóval előnyösebbek lehetnek az ajánlatok a kiszállítási idők esetében

A korszerű információs rendszerek megkönnyítik a cégek dolgát (Fotó: Katona László)
Egy magyar fuvarozó nemcsak a magyar piaci versenytársakkal, de a külföldiekkel is versenyez, úgy árban, mint szolgáltatási színvonalban és megbízhatóságban. Meglátásunk szerint, amivel az expresszfuvarozásra szakosodott cégek versenyezni tudnak ebben a börzekörnyezetben, az elsősorban nem a fuvardíjuk lesz majd, hanem sokkal inkább a cégméretükből és cégtörténetükből levezethető jó hírük és megbízhatóságuk, másodsorban a relatív gyorsaságuk – mondta lapunknak Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestületének ügyvezető főtitkára. Megvizsgálva a mostani börzeajánlatokat, már most látszik, hogy megrendelőiknek magasabb költséggel kell számolniuk, ugyanakkor ezek a cégek a szolgáltatásuk expresszjellegével léptek be a börzére, azaz jóval kedvezőbb ajánlatokat tudnak tenni a kiszállítási idők tekintetében. Akinek megrendelőként a gyorsaság a fő szempont, ezt nyilván értékelni fogja. Az ügyvezető hozzátette, a rendszer ma is optimális, hiszen ez a gazdaságos működtetés alapfeltétele. A piac ilyen szempontból önszabályozó. Ami ugyanakkor megkönnyítheti egy ilyen komplex rendszer működését, az elsősorban az állandóan fejlődő és a napi kihívásokra azonnal reagálni képes informatikai háttértámogatás (természetesen szoros összefüggésben a kiegészítő raktár–logisztikai rendszerekkel, illetve a pénzügyi és elszámolási alrendszerekkel), másrészt a megbízható fuvareszköz és a kiválóan képzett humán erőforrás. A közúti fuvarozást ma számos olyan informatikai és más jellegű fejlesztés támogatja, amely régebben elképzelhetetlen volt, gondolva itt például a műholdas jármű- és árukövető rendszerekre, a jármű- és rakománybiztonsági eszközökre és technológiákra, az útvonaltervezést optimalizáló valós idejű applikációkra vagy akár a járműgyártás és a speciális szállítóeszközök fejlesztéseire, a közúthálózatok bővítésére és információs támogató rendszereinek fejlesztéseire.