Gazdaság
Kedvező folyamatok enyhe kockázattal
A bevételek elmaradása ellenére az európai uniós programok megvalósítása ütemezetten folytatódott, ami hozzájárult a gazdasági növekedéshez
Az összességében kedvező költségvetési folyamatok mellett az első fél évben az államháztartás központi alrendszerének pénzforgalmi hiánya 1420,5 milliárd forint volt, ami 4,4 százalékkal meghaladta az egész évre tervezett hiány teljes összegét, és 740,4 milliárd forinttal több az időarányosnál – derült ki az Állami Számvevőszék első fél év költségvetési folyamatait értékelő elemzéséből. Az uniós források azonban ennél magasabb összeggel, csaknem nyolcszázmilliárd forinttal maradnak el az időarányostól. Az uniós támogatással megvalósuló programok részleges fedezetét biztosító uniós források késedelmes beérkezése miatt megjelenő deficit összege nem növeli az uniós módszertan szerint számított hiányt, és korrekciós tételként veszik figyelembe az államadósság-mutató magyar szabályok szerinti kiszámításakor – írta a számvevőszék. Ezért a bevételek elmaradása ellenére az uniós programok megvalósítása ütemezetten folytatódott, ami egyfelől hozzájárult a gazdasági növekedéshez, másfelől viszont növelte a költségvetés pénzforgalmi hiányát, és az államadósságot. Kiemelték, hogy ezt a növekményt azonban az adósságkezelés kedvező feltételekkel finanszírozni tudja. Az emelkedő finanszírozási szükségletet teljes mértékben a forintadósság növelésével sikerült kielégíteni, a devizaadósság állománya pedig csökkent, ami mérsékelte a sérülékenységet.
Az Állami Számvevőszék nem lát kockázatot az államadósság-szabály idei teljesülésénél. Várhatóan az uniós szabályok alapján számított adósságráta is csökkenni fog, az még bizonytalan azonban, hogy a csökkenés GDP-arányos mértéke eléri-e a kívánatosnak tartott 0,7 százalékpontot. Leszögezik, hogy az uniós módszertan szerint számított idei hiány nem éri el a GDP három százalékát.
Befejeződött három állami társaság ellenőrzése
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) befejezte a Millenáris Széllkapu Beruházó, Fejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft., a Budavári Ingatlanfejlesztő és -Hasznosító Nonprofit Kft. és a Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. ellenőrzését. Az ÁSZ megállapította, hogy a Millenáris Széllkapu Nkft. és a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nkft. működése nem volt szabályozott, vagyongazdálkodásuk nem volt szabályszerű. A Neumann János Nkft. gazdálkodása és vagyongazdálkodása 2013-ban és 2016-ban nem felelt meg az előírásoknak. A társaság a közérdekű adatait sem tette közzé, ezáltal a működése nem volt átlátható. Az állami tulajdonú gazdálkodó szervezetek a nemzeti vagyon részét képezik, ellenőrzésük kiemelten fontos a nemzeti vagyon megőrzése, megóvása érdekében. Az ellenőrzések hozzájárulnak a közpénzek szabályos, átlátható, elszámoltatható és eredményes felhasználásához, az ÁSZ ezért ütemezetten végzi ezt a tevékenységet az állami tulajdonú gazdálkodó szervezetek esetében. (PGI)