Gazdaság
Kedvező a költségvetés helyzete
Csökkenő pályán van a külföldi adósságállomány – Kiváló egyensúlyi mutatók
A mezőgazdasági termelés visszaesése miatt némiképp lassult a bruttó hazai termék (GDP) növekedési üteme a harmadik negyedévben is, s ezt az uniós támogatások intenzív felhasználása sem tudta ellensúlyozni. A Takarékbank elemzői szerint a magyar gazdaság az idei 2,9 után 2016-ban 2,4, 2017-ben pedig 2,8 százalékkal bővülhet. Mint azt Oszlay András, a bank osztályvezetője közölte, jövőre az uniós forrásfelhasználás átmeneti visszaesése miatt a lakossági fogyasztás további élénkülése ellenére is lassulhat a növekedési ütem: 2017-ben újra gyorsuló GDP-bővülésre lehet számítani. Ekkor a magánszektor erősödő aktivitása jöhet, emellett az uniós támogatások révén az állami beruházások is gyorsulnak. Suppan Gergely elemző arról számolt be, hogy a mezőgazdaság visszaesése nélkül 3,3 százalékos is lehetne az idén a gazdasági növekedés. Ezt támasztja alá, hogy csak novemberben 494 milliárd forintot folyósított az unió, s ez a pénz a gazdaságba áramlott. Hozzátette, a 2016 első negyedévében számunkra kedvező lehet, hogy az Opel a bécsi üzemének termelését áthelyezi Szentgotthárdra. Rendkívül kedvezően alakul ugyanakkor a költségvetés helyzete – mondta. A 11 havi költségvetési hiány ugyan 970 milliárd forint volt, viszont 760 milliárdot már kifizetett az állam olyan beruházásokra, amelyeket az unió még nem ellentételezett hazánknak. Így a tényleges éves hiány kétszázmilliárd forint körüli lesz, ami rekordnak számít. Az államadósság az idei év végére a GDP 75 százalékára mérséklődik. A külső egyensúly mutatóiban még ennél is látványosabb a javulás, s ez elősegíti a külföldi adósságállomány gyorsuló csökkenését. Mindennek hatására 2016 második felében erősödő pályára állhat a forint az euróval szemben.
Dicséret a Morgan Stanley-től
Bár Magyarország adósságállománya továbbra is magas, de ez már nem okoz gondot, mert az elmúlt években fontos pozitív változások történtek – emelték 2016-os kötvénypiaci elemzésükben a Morgan Stanley szakértői. Amellett, hogy Magyarországot továbbra is kedvelik a pénzügyi szolgáltatónál, a forint gyengülésére számítanak a jövő év első felében. Az elemzők szerint az MNB nem áll meg az 1,35 százalékos alapkamatnál, és tovább vágja majd a rátát. A magyar kötvények hozamai tovább csökkenhetnek. Szerintük a jelenlegi 3,5 százalék körüli szintről a jövő év első felében 2,9 százalékig esik majd a tízéves hozamunk. (SZCS)