Gazdaság

Jól teljesített januárban a kiskereskedelem

A nem élelmiszer jellegű boltok forgalma továbbra is erősen nőtt

A várakozásoknál jóval gyorsabban, 5,4 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom januárban. A némileg lassuló, de továbbra is emelkedő bérek, a fogyasztói bizalom magas szintje és a feszes munkapiac továbbra is támogatja a belső keresletet.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnapi jelentése szerint januárban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 5,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg tavaly decemberben a nyers adat szerint 3,7 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 4,1 százalékkal haladta meg a forgalom volumene az egy évvel korábbit. A múlt év egészében 6,0 százalékkal nőttek az eladások. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője lapunkhoz eljuttatott kommentárjában rámutatott: a tavaly januári magas bázis ellenére sikerült a várakozásokat felülmúlni, a kiskereskedelmi forgalom várakozáson felül nőtt januárban. Az adat alacsonyabb ugyan, mint a múlt év átlaga, de magasabb, mint a megelőző két hónap növekedési üteme volt. Összességében egy-egy kiugró adatot leszámítva 2017 vége óta lassuló trend figyelhető meg a kiskereskedelemben, Virovácz Péter szerint tehát az a kérdés, hogy a januárban látott dinamikus forgalomnövekedés vajon kiugró adat-e. Ami a bolttípusokat illeti, erős volt a növekedés az élelmiszer-kereskedelemben, gyakorlatilag ez a tétel okozta a meglepetést. A nem élelmiszer jellegű boltok forgalmának továbbra is erős a növekedése – tette hozzá.

Varga Zsombor, az Erste Bank junior makrogazdasági elemzője szerint is erős évkezdést jelentett a januári adat, elsősorban az élelmiszer-kiskereskedelem forgalma javult a decemberi visszafogott növekedést követően. Ugyanakkor a januári átmeneti élénkülés nem jelenti a csökkenő trend végét, a kiskereskedelmi forgalom növekedési üteme 2019-ben várhatóan elmarad a tavalyitól, viszont a belső fogyasztás továbbra is a GDP növekedésének hajtóereje maradhat. A némileg lassuló, de továbbra is emelkedő bérek, a fogyasztói bizalom magas szintje és a feszes munkapiac továbbra is támogatja a belső keresletet. A stabil belső kereslet magával vonhatja a maginfláció lassú emelkedését, a dinamikus fogyasztás magas importtartalma pedig hozzájárulhat a fizetési mérleg és a külkereskedelmi többlet további apadásához.