Gazdaság

Jól fogynak az autópálya-matricák

Leginkább a fuvarozóknak jelentett előnyt az elővételi lehetőség, jelentős a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató év eleji bevétele

Az elővételi lehetőségeket is kihasználva lényegesen több matricát vásároltak az autósok az év elején, mint tavaly. Ez jelentős bevételhez segítette hozzá az útdíjfizetési céget.

Meglehetősen jól fogynak az autópálya-matricák, az elővételi lehetőséget is kihasználva február 9-ig lényegesen többet vásároltak az autósok, mint 2016-ban ugyanebben az időszakban – tájékoztatta lapunkat a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. Eszerint az említett időszakig 2 millió 58 ezer 705 darab éves, havi, heti és megyei matricát vásároltak a NÚSZ ügyfelei, tavaly csak 1 millió 905 ezer 80 fogyott. A növekedést az is elősegítette, hogy már tavaly decemberben lehetőség adódott a 2017-es matricák megvásárlására. Ennek gyakorlati előnyeit leginkább a külföldön dolgozó fuvarozók aknázhatták ki, hiszen január első napjaiban hazatérve nem kellett azzal kalkulálniuk, hogy belépve az országba melyik az az első értékesítési pont, ahol hozzájuthatnak matricához, az odáig megtett út miatt lehetőleg büntetés nélkül. Ebből adódóan tavaly decemberben 76 ezer 259 matrica fogyott elővételben. Egyébiránt az éves matricából 2017 elején 15,1, haviból 5,4, hetiből 32,2, megyeiből pedig 47,3 százalékkal fogyott több, mint 2016. január 1. és február 9. között.

A bevételek is meglehetősen jól alakultak, hiszen mindeddig 20 milliárd 520 millió forintot szedett be matricaértékesítésből a NÚSZ, ez csaknem harmada a tavalyi év összes bevételének, ami 64 milliárd 143 millió forint volt. A tapasztalatok szerint az országos éves e-matricák mintegy hetven százaléka, a megyei matricák körülbelül 45 százaléka elfogy az év első hónapjában. Az adatok azt támasztják alá, hogy az autósok jobban odafigyelnek a vásárláskor, és előre terveznek.

Az útdíjfizető a távirati irodát arról tájékoztatta, hogy csaknem 731 ezer esetben szabott ki pótdíjat tavaly, ebből csaknem 526 ezer esetben belföldi, 205 ezer esetben pedig külföldi üzembentartók használták jogosulatlanul a díjköteles útszakaszokat. A pótdíjas esetek száma összesen 516 ezer volt 2015-ben, mintegy 346 ezer belföldi és 170 ezer külföldi bliccelővel szemben szabtak ki pótdíjat. A munkatársak több mint 101 ezer írásos megkeresést válaszoltak meg 2016-ban, 166 ezer hívást kezeltek, a 18 ügyfélszolgálati irodában pedig összesen mintegy 180 ezer tranzakciót, szolgáltatást bonyolítottak le tavaly.