Gazdaság

Jó viszonyra törekednek a britek az unióval

Az átmeneti periódus révén csökkenteni lehet a bizonytalanságokat az üzleti szférában, munkavállalók továbbra is érkezhetnek a kilépés után a kontinensről

Lesz átmeneti időszak a britek uniós tagságának megszűnésekor, de ekkor Nagy-Britannia már nem lesz tagja a közösségnek, kivonul annak egységes belső piacáról és a vámunióból is.

britek 20170813
A biztonságpolitikában és a kereskedelemben lehet nagyon szoros együttműködés (Fotó: Reuters - Peter Nicholls)

Fontos vitának vetett véget a pénzügy- és a külkereskedelmi miniszter a brit európai uniós tagság megszűnésével kapcsolatban. Philip Hammond és Liam Fox egy vasárnap megjelent közös cikkében egyetértett abban, hogy szükség van átmeneti időszakra a kilépési feltételek életbe lépésére, de ez nem jelentheti a Brexit elkerülését. A The Sunday Telegraph című vasárnapi lapban megjelent írásukban úgy fogalmaztak, az ország érdekei azt diktálják, hogy legyen átmeneti időszak, ez azonban nem tarthat korlátlan ideig és nem szolgálhat arra, hogy az Egyesült Királyság az Európai Unió (EU) tagja maradjon. A két politikus a távirati iroda beszámolója szerint kiemelte, hogy az átmeneti periódus révén csökkenteni lehet a bizonytalanságokat az üzleti szférában. A két politikus egyetért abban, hogy az átmeneti időszakban Nagy-Britannia már nem lesz az Európai Unióban, kivonul annak egységes belső piacáról és a vámunióból is. A szigetország tagsága várhatóan 2019 márciusában szűnik meg. Megerősítették viszont azt is, hogy a bevándorlás szigorítása nem jelenti, hogy nem érkeznek majd munkavállalók az EU-ból.

A pénzügy- és a külkereskedelmi miniszter hangsúlyozta, a kormány mindenáron el akarja kerülni a „cliff edge” Brexitet. A „sziklafal pereme” kifejezés a kiválásnak azt változatát jelöli, amelynek alapján az Egyesült Királyság európai uniós tagsága a kilépési feltételek fokozatos életbe lépésére szolgáló átmeneti időszak nélkül szűnne meg, sőt akár úgy, hogy nem születik megállapodás az EU-val. Az átmeneti időszak után tartós, szerződéseken alapuló kapcsolatokat akarnak az Egyesült Királyság és az Európai Unió között – írták, hozzátéve, hogy a biztonságpolitika és a kereskedelem területén is fontosnak tartják a lehető legszorosabb együttműködést.

Szintén a The Sunday Telegraph számolt be arról, hogy tudomásuk szerint a brit kormányfő arra készül, hogy saját „schengeni övezet” létrehozását javasolja Írországnak a Brexit után. Az újság szerint Theresa May abban bízik, hogy ha lehetővé teszi az ír állampolgároknak a határellenőrzés nélküli beutazást Nagy-Britanniába, Leo Varadkar ír miniszterelnök személyében kulcsfontosságú szövetségesre tesz szert az Egyesült Királyság európai uniós tagságának 2019 márciusában várható megszűnéséről szóló tárgyalásokon. Az újság szerint Írországból évente hozzávetőleg húszezren mennek Nagy-Britanniába munkavállalás céljából.