Gazdaság

Jó az együttműködés a cégekkel

A vállalkozások versenyképességének emelése terén még van teendő

Idén a vállalkozók már az unió legalacsonyabb mértékű társasági adóját fizetik. Jövőre a kisvállalati adó mértéke is csökken.

Eredményes és jó év van mögöttünk, amelynek során a vállalkozói szféra és a kormány együttműködése sok területen hozott komoly előrelépést – jelentette ki tegnap Varga Mihály a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által rendezett Vállalkozók napja díjkiosztóján. A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: a hatéves bérmegállapodás sikeres, a vállalkozók kevesebb adót fizetnek, a munkavállalók bére folyamatosan emelkedik. Varga Mihály emlékeztetett rá: a vállalkozók már idén az Európai Unió legalacsonyabb mértékű – kilencszázalékos – társasági adóját fizetik, és jövőre is számos ponton könnyít a vállalkozások adóterhelésén a kormány. A szociális hozzájárulási adó 2,5 százalékponttal, a kisvállalati adó pedig egy százalékponttal csökken – tette hozzá. Elmondta: a hatéves bérmegállapodásnak köszönhetően, amely a minimálbér és a garantált bérminimum érdemi emelését is tartalmazta, hat év alatt 27-ről 11,5 százalékra csökkenhet a munkát terhelő szociális hozzájárulási adó. A miniszter rámutatott: havi egymillió forint bevételig választható a kisadózók tételes átalányadója (kata), amely 240 ezer vállalkozásnak jelent könnyebbséget, jelentős közteher-megtakarítást és minimális adminisztrációt. A kisvállalati adó is kedvezőbb lesz jövőre, a mértéke 14 százalékról 13 százalékra csökken.

A tárcavezető úgy fogalmazott: intézkedéseikben jól nyomon követhető a vállalkozásbarát politika megvalósítása, akár az adócsökkentéseket, akár a munkavállalásra vonatkozó szabályozás módosítását, akár a gazdasági szabályozás más eszközeit vesszük figyelembe. Hozzátette: gazdasági eredményeink, a növekedés stabilitása és kiegyensúlyozottsága azt mutatja, hogy jó irányba haladunk, ugyanakkor a magyar vállalkozások versenyképességének emelése terén még van teendőnk. A kormány minden, gazdaságfejlesztést érintő területen, az adórendszertől a szakképzésig, a magyar vállalkozások versenyképességének emelésére koncentrál – szögezte le a miniszter.

Az Év vállalkozója elismerésben hatvannyolcan részesültek idén a VOSZ elnökségének döntése alapján, üzleti tevékenységükért. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elismerő oklevelét egy vállalkozó vehette át, Magyar Gazdaságért-díjban kilencen részesültek.