Gazdaság

Jelentős volt a visszaesés az építőiparban

Az egy évvel korábbi teljesítményét ismételte meg júliusban az építőipar, viszont a vállalkozások szerződésállománya jelentősen visszaesett.

A termelés volumene 0,2 százalékkal haladta meg a tavaly júliusit, az épületek építése 0,5 százalékkal csökkent, az egyéb építmények építése 0,9 százalékkal nőtt – adta hírül tegnap a Központi Statisztikai Hivatal. Ugyanakkor az új szerződések elmúlt hónapokban tapasztalt visszaesése miatt az építőipari vállalkozások szerződésállománya július végén 46,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 11,6, az egyéb építményeké 54,2 százalékkal kisebb volt.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője elmondta: a 0,2 százalékos növekedés eddig a leggyengébb idei adat. A kis növekedés az állami beruházásokhoz kapcsolódik leginkább, és az új szerződések volumene is csökken, így nem látszik a jele annak, hogy az ingatlanpiac fellendülne. Az év hátralévő részében és a jövő év elején sem várható számottevő bővülés.