Gazdaság

Jelentős változások lesznek a taxispiacon

Szolgáltatás csak tíz évnél nem régebben forgalomba helyezett, környezetkímélő és légkondicionált személyautóval nyújtható

A kormány elfogadta az új taxisrendeletet, a változások 2018. január elejétől lépnek hatályba. A hatóság felléphet a taxishiénákkal szemben, ugyanakkor a kabinet nem tiltotta be az Uber szolgáltatást.

taxi
Az új taxis előírások két és fél év múlva lépnek életbe (Fotó: Csudai Sándor)

Két és fél év áll rendelkezésre a taxis személyszállító vállalkozásoknak arra, hogy megfeleljenek az új feltételeknek, bár ezt a cégek fele már ma is teljesíti. A kormány tegnap elfogadta az új taxisrendeletet, amelynek egyes, leginkább az autókra vonatkozó műszaki követelményei 2018. január elején lépnek hatályba. Mint azt Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára tegnap ismertette, az új előírások szerint 2018 elejétől taxiszolgáltatás csak tíz évnél nem régebben forgalomba helyezett, két oldalon két-két ajtós, legalább Euro IV.-es belső égésű motorral vagy elektromos hajtással rendelkező és légkondicionált gépkocsival nyújtható. Hozzátette: a piacon az elmúlt időszakban megjelent vállalatok diszpécserszolgálatként szabályszerűen csak úgy működhetnek, ha utast kizárólag az előírt engedélyek, jogosítványok és képesítések mindegyikével rendelkező taxisoknak közvetítenek, szerveznek. Mint arról a távirati iroda beszámolt, a taxizásban Magyarországon jelenleg több mint hétezer vállalkozás működik, mintegy hatszáz-hétszáz kis- és középvállalkozás mellett döntő többségük egyéni vállalkozóként. A cégek több mint fele a fővárosban és vonzáskörzetében ad munkát 8600 budapesti és Pest megyei gépkocsivezetőnek. Ez a szolgáltatás országszerte több mint tizenháromezer család számára jelent állandó kenyérkeresetet. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a taxizást egészen mostanáig egy több mint negyedszázada elfogadott minisztertanácsi rendelet szabályozta: a gyakori módosításokon átesett 1988-as jogszabály szerkezetében és tartalmában is elavult. És a nemzetközi szabályozás is egyértelműen a rendezett piac, a mindenkire egyformán érvényes feltételrendszer irányába mozdult el – tette hozzá.

Új elem a szabályozásban, hogy a taxisoknak ötévente ismeretfelújító képzésen és vizsgán kell számot adniuk KRESZ-tudásuk naprakészségéről és az időközben megjelent technikai eszközök megfelelő kezeléséről. Az államtitkár szerint a rendelet megnyitja a hatósági fellépés lehetőségét a repülőtereken, pályaudvarokon és buszállomásokon az utasokat zaklató, a közrendet megzavaró, taxishiénaként emlegetett sofőrökkel szemben. Arról is rendelkezik az új rendelet, hogy a már ma is taxiként használt autók 2017 végéig akkor is tovább működtethetők, ha a 2018-tól kötelező feltételeknek még nem felelnek meg.

Fónagy János közölte: a kormány az új rendelet elfogadásával nem tiltotta be az Ubert, azt határozza meg, hogy milyen feltételek mellett lehet taxistevékenységet folytatni. Közölte: „a kormány nem kíván innovatív megoldásokat megakadályozni”, az Uber egy infokommunikációs szervezési tevékenység, infokommunikációs szolgáltatás, amely nem tiltott, ha azt az előírt jogosítványokkal rendelkező taxisok veszik igénybe, akkor azt megtehetik.