Gazdaság

Jelentős támogatáshoz juthatnak a megyék

A projektek előkészítettsége alapján tartható az a korábbi cél, hogy idén hatvanhat százalékban megvalósuljanak a településeken a beruházások

Közel ötezer pályázat érkezett a megyékből a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) forrásaira. Az új támogatási rendszerben megyéken belül a legjobb projektek jutnak támogatáshoz.

A TOP mintegy háromezer nyertes projektjének megvalósítása kezdődhet el a közeljövőben – mondta tegnap Oláh Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára Szekszárdon. Oláh Gábor a Tolna megyei nyitó rendezvényen tartott tájékoztatón a távirati iroda beszámolója szerint hozzátette: az 1300 milliárd forintos keretösszegű operatív program részeként 18 megyében nyolcszázmilliárd forintra lehetett pályázni. Az első körben beadott pályázatok nyerteseivel megkötötték a támogatási szerződéseket, a Magyar Államkincstár június végéig valamennyiüknek átutalja a támogatási előleget. Megjegyezte: sikerült annak az elvárásnak eleget tenni, hogy a települések ne országos szinten versenyezzenek egymással, hanem a megyéken belül a legjobb projektek juthassanak támogatáshoz, és annak is, hogy ne a leggazdagabb települések legyenek még gazdagabbak a területfejlesztési forrásokból.

Ismertetése szerint az első körben nyertes pályázatok a TOP megyéknek szánt, nyolcszázmilliárd forintos keretének több mint a felét használják fel. Kérdésre válaszolva elmondta: a projektek előkészítettsége alapján tartható az a korábbi cél, hogy idén 66 százalékban megvalósuljanak a településeken a beruházások.

Rákossy Balázs, az NGM európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára arról számolt be, hogy több mint ötezer pályázat érkezett be a kedvezményezett megyékből. „A cél, hogy a nyár végére a fennmaradó pályázati forrásokat is százszázalékosan le tudjuk kötni szerződéssel” – mondta, hozzátéve, hogy 22 megyei jogú városnak elkülönített, mintegy ötszázmil­liárd forintos TOP-keret pályázói túlnyomó többségben támogatói szerződéssel rendelkeznek.


Ipari parkok fejlesztése Baranyában

Baranya megye településeinek fejlesztésére 38 milliárd forint áll rendelkezésre a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára Pécsen. Rákossy Balázs elmondta: Baranya 38 milliárd, Pécs mintegy 33 milliárd forintot fordíthat fejlesztésekre. Az összegből egyebek mellett ipari parkokat fejlesztenek, valamint a turizmus fejlesztésére, utak és önkormányzati tulajdonú épületek felújítására, a foglalkoztatás növelésére és felzárkóztatásra is jut forrás – tette hozzá az államtitkár.