Gazdaság
Jelentős beruházások, fellendülő forgalom
Tizenkét nagyobb fejlesztés indul Komárom-Esztergom megyében
Komárom-Esztergom megyében tizenkét nagyobb fejlesztés lendítheti fel a vendégforgalmat a következő években, a beruházások összértéke mintegy ötvenmilliárd forint lesz – közölte tegnap a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója az esztergomi vármúzeumban tartott sajtótájékoztatóján. Guller Zoltán az esztergomi projektek közül kiemelte a belváros megújítását, a bazilika és a kanonoksor környékének rendezését, a Szent István műemlékfürdő felújítását, valamint a dunai gyorshajózás 12,5 milliárd forintos fejlesztését, amely az egész térség turizmusára jelentős hatást gyakorol majd. A vezérigazgató a távirati iroda beszámolója szerint felidézte, hogy a tavalyi minden idők legjobb turisztikai éve volt, a vendégek száma megközelítette a tizenkétmilliót, és mintegy harmincmillió éjszakát töltöttek el a szálláshelyeken. A szállásdíjakból származó bevételek 278 milliárd forintot tettek ki, ami 115 százalékos emelkedést jelent 2010-hez képest. A Központi Satisztikai Hivatal adatai szerint Komárom-Esztergom megyében kétszázezer vendég 477 ezer éjszakát töltött el, az értékek 2010-hez képest csaknem hetven százalékkal emelkedtek, míg a szállásdíjból származó bevételek 81 százalékkal nőttek.
Turisztikai szempontból a megye jelentősebb települése Esztergom, Tata, Várgesztes és Komárom. Guller Zoltán elmondta, a megye javuló teljesítményéhez hozzájárult, hogy a kormány 2010 óta a megyében 8,5 milliárd forint értékben támogatta a turizmus fejlesztését segítő projekteket. A következő évek jelentős beruházásai közé tartozik a komáromi Monostori erőd felújítása.