Gazdaság
Jelentős az igény a munkaerőre
Augusztusban is emelkedett az átlagkereset
A keresetek emelkedése a gazdaságfejlesztő és foglalkoztatást segítő programoknak köszönhetően csaknem öt éve – ötvenhat hónapja – folyamatosan tart – mondta tegnap Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az M1-en a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva. A KSH legfrissebb közlése szerint augusztusban a bruttó átlagkereset 13,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az államtitkár szerint az emelkedés annak tudható be, hogy jelentős igény alakult ki a jól képzett munkaerő iránt, akiket a munkaadóknak meg kell fizetniük. Cseresnyés Péter a távirati iroda beszámolója szerint hangsúlyozta: az első nyolc hónapban a nettó bérek 2010 hasonló időszakához képest több mint ötven százalékkal emelkedtek a többi között a családi adókedvezménynek is köszönhetően. A nettó béremelkedés a kedvezmények nélkül is meghaladja a 46 százalékot – tette hozzá.
Az NGM tegnapi közleménye szerint a 10,1 százalékos reálbér-emelkedés egy átlagos magyar munkavállalónál több mint egyhavi pluszbért jelent az idei évben. A magyar családok anyagi helyzete ezzel érdemben javul, ami tovább segíti a hazai fogyasztás emelkedését, ezáltal a gazdasági növekedést is.
Virovácz Péter az ING Bank vezető elemzője közölte: a béremelkedést a rendszeres bérek növekedése idézte elő, de a nem havi rendszerességű juttatások is 31 százalékkal nőttek, amelynek oka az állami szférában megfigyelt 82 százalékos emelkedés az előző évi kifizetésekhez képest.